Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - SZEMLE - Száz Pál: A kockázat el van vetve (színikritika); (Luke Rhinehart: A kockavető)
88 SZEMLE produkciót, ami számára az adott lehetőségek maximális kiaknázása. Testtudata - alkata ellenére - lenyűgöző. A legszabadabban rugaszkodik el helyzetekből - más-más arcát mutatva meg és tér vissza oda otthonosan. Aztán a kockafej gömbölyödni kezd, a teljes őrület egyre kézzelfoghatóbb valóság - mégis, tök „normálisan” elmebeteg. Rubik-kocka A játék - mint mondtam. S nem is elsősorban a színészi játékra gondolok. Vigyázat, itt most a Dramaturg játszik (így, nagy betűvel, konkrétan értve alatta a- zokat is, akik az alkotók között nem dramaturgként vannak feltüntetve). A Regényből töredékek maradnak, ezekből állnak össze a jelenetek. Fábián nemcsak játssza Rhinehart-ot, hanem narrálja is — a saját történetét meséli is a nézőknek. A mimézis és narráció váltogatása (mondjuk, hogy brechti elidegenítés - bármennyire nem tudjuk, mit is értett alatta) az előadás dinamikusságá- nak meg humorának az egyik fő alkotóeleme. Reflexíven van láttatva a történés. Fábiánon kívül szinte mindenki több szerepet játszik, ezt eleinte észre sem vesszük, s nem a jelmez miatt, hanem mert a belakott szerepeket abszolút természetesen váltogatják. Aztán a dramaturgia egy idő után elkezd megőrülni, egyre inkább képzettársításokat használ, egyre inkább asszociatív. Ugrál a tudatsíkok között, képzeletben vagyunk (vagyis az óceánban a halak között, vagy épp a holdon s a többi), aztán visszajön a reál, folyik egy ideig, történik valami drasztikus (Luke megöli az egyik páciensét), amiről kiderül, hogy csak gondolatjáték volt (visszaugrunk a jelenet kezdő szitujába), s a valóság sokkal szimplább és pongyolább. Variációk villannak fel, a választás hatoldali variabilitása - kocka-dramaturgia van, a „mi lenne, ha” játéka a felvázolt lehetőségekkel. Ehhez a montázstechnikához járul még a sok allúzió, intertextuális/intervi- zuális utalás. A padlásból énekelnek a keretező perjelenetben az előadás elején. A holdon Rhinehart helyett mintha Bruce Willist látnánk, aztán ott van a kissé sutaHairb'óX az Aquariusra vonag- lók jelenete. De mai - popkultúrából való - utalásokon kívül vannak benne görög sorstragédiára hajazó részek is. A kar a kezdőjelenetben. Vagy Oboko, a nagy kockaisten megjelenése, veretes szöveggel, zöngő (sic!) orgánummal. Annyiféle - elsősorban műfaji - elemből van összemontírozva az előadás, hogy szinte érthetetlen, hogy tud kompakt maradni (na jó, egy-két jelenetet inkább leszámítva), és nem válik zagyvalékká. „Őrült beszéd, de van benne rendszer.” Képkockák A Bodó-rendezések filmes eszközökkel élnek: gyors vágások, a kameramozgást imitáló jelenetváltások, fejgéppel megoldott totálok, a játék lelassítása/fel- gyorsítása. Lényegében - szerkezetileg, túl a színészi játékon - ez adja meg az előadás ritmusát. A MU Színház stúdiótere - egyetlen ajtón tudnak ki-be járni a színészek - és a szegényszínházi körülmények (dísz
