Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Polgár Anikó: Képleírás és szerelmes levél. Philosztratosz Eikonészének retorikai és pedagógiai aspektusai (tanulmány)
POLGÁR ANIKÓ Képleírás és szerelmes levél Philosztratosz Eikonészéne£ retorikai és pedagógiai aspektusai „...a filológia, eredetét tekintve, és minden időkben, egyúttal pedagógia is volt” - állítja Nietzsche1 a Homérosz és a klasszika-filológia című székfoglaló előadásában, arra hivatkozva, hogy a filológia eredeti feladata a tanításra leginkább érdemes elemek kiválogatása, tehát egy gyakorlati hivatásról van szó, mely csak később vált tudománnyá. írásom, melynek tárgya a klasszika-filológia körébe tartozik, bizonyos értelemben pedagógiai jellegű is: célja a képleírás műfajának megközelítése, s az ókori eredetű műfajban a retorikai, pedagógiai és intertextuális aspektusok bemutatása, egy konkrét példán, az ógörög Philosztratosz (Kr. u. 165 k.-244 k.) egyik képleírásán, a Szkamandroszról szóló festményelemzésen keresztül.2 Összehasonlítási alapul egy másik, Philosztratosz által is művelt műfaj, a szerelmes levél fog szolgálni, konkrét példaként elsősorban egy szintén homéroszi tárgyú mű, a szerző levélgyűjteményének 20. darabja.3 A retorikai, pedagógiai és - az elsősorban Homéroszhoz kötődő — intertextuális aspektusok mellett az azonos szerzőtől származó két gyűjtemény bizonyos motivikus és beszédmódbeli kapcsolódásaira is szeretnék rámutatni. Mind a képleírás, mind a szerelmes levél esetében a megcélzott olvasóközönség egy művelt publikum. Philosztratosz levelei többnyire nem elküldésre szánt, konkrét személyekhez írt misszilisek, hanem szépirodalmi és retorikai ihletettségű szövegek. Az érvek—ellenérvek mitológiai és irodalmi műveltséganyagra épülnek, ugyanakkor általánosan elterjedt toposzokkal dolgoznak, s ezáltal intertextuális kapcsolatba kerülnek elsősorban az antik epigrammákkal, de a görög irodalom klasszikusaival is (Homérosz, Pindarosz), illetve egyéb szerelmi tárgyú művekkel (Szapphó lírája, Menandrosz komédiái). Goldhill szerint a képleírás (ekphraszisz) arra szolgál, hogy megteremtse a szemlélődő szubjektumot, azért olvassuk, hogy befogadó nézőkké lehessünk. A képleírás azért születik, hogy neveljen és irányítsa a szemlélést mint társadalmi és intellektuális folyamatot.4 A képleírás olvasói előtt nincs ott a kép, ám a vizuális reminiszcenciák előhívását segítik a bizonyos tekintetben kötött ikonografikus sémák. A római freskókon például a széttárt karokkal a sziklához kötözött Androméda képe a Héraklész által kiszabadított Hészioné ábrázolásához hasonlít (a tematikus egyezés okán, hiszen mindkét hölgyet egy szörnytől szabadítja meg egy hérosz), de még a Kaukázus egyik sziklájához láncolt, s később szintén Héraklész által megmentett Prométheusz alakjának festése is ezt a sémát követi.5 Az idősebb Philosztratosznál nagy szerepet kap a fantázia,6 többet bíz az olvasók képzelőerejére, mint a képleírások szerzői általában: mivel gyakran eltér a sémáktól,
