Irodalmi Szemle, 2011

2011/6 - SZEMLE - Márkus Béla: A csalódás rosszkedve (Ács Margit: Kontárok ideje)

SZEMLE

73

MDF-es doktornője, akinek az ideje, maga tartja így, a párttá alakulással lejárt, és aki korábban sem helyeselte, hogy „lóhalálában” kell végrehajtani feladatokat, küldötteket választani, személyi kérdésekben dönteni, miközben a központban „lázasan folyik a helyezkedés”. Abban sem volt biztos, hogy „alaptalanul vádaskodik” az őket harmadvonalba soroló, a káderállományukat gyengének nevező ellenzék. Mint mondja, „önkéntelenül méltányoltam” azt is, ha a díszmagyar öltözettel szemben „heves utálatá”-t fejezte ki valaki. Összegzése: „ostoba balek voltam”. Az 1991-es év vallomástevő asszonyának, egy világtól elzárt telepen önszántából remetéskedő könyvkiadói alkalmazottnak is „kihűlt a tavaszi öröme”; keserű jóslata, hogy „egyszerűbb volt valami ellenében élnem, mint ami most vár rám”. Hogy mire számíthat, mi következik az életében, ezt éppúgy nem sejti, ahogy A te dolgod vidéki iskolaigazgatóból lett országgyűlési képviselője sem. „Még nem tudom, hol fogok kiszorítani magamnak egy új helyet a térből” - búcsúszava kettős értelmű: arra a parki padra is vonatkozik, ahol egy hajléktalan szomszédságában az üres óráit töltötte, miután - szavai szerint - kiszívta az erejét „a figyelem és a lelkiismeretemmel való számvetés, mert valójában többnyire nem tudom, hogy miről is szavazok, azaz jól szavazok-e”. A „naiv amatőr” kategóriájába sorolják, ami számára „kezdte azt jelenteni, hogy balek, bamba szavazógép, dilettáns”. Az önvád halmozásában odáig jut el, hogy rettenetesen bánja már, amiért jó tanárból és igazgatóból „kontár politikus”

lett. A címadó novella elváltasszony-hő- se csalódását sem az okozza, hogy a főiskola, ahol tanít, beolvad az egyetembe, ez viszont nem köt szerződést vele - kiábrándulása abból fakad, hogy hiába akart eltűnni mindenki elől, falura költözve, azt vágyva, „tiszta körülmények között kezdhesse az életszakaszt, talán az utolsót”, ha a szomszédja épp egy volt ávós lett, „a legotrombább hulladék a múltból”. A halálát mégis a múlt rendszer hozzá hasonló kiszolgálóival szemben érzett igazjogos harag „országos elévülése” - ő vélekedik így - „szájbarágós példázatáénak tekinti. Sajnos, összenőttünk az ellenségeinkkel, egy kicsit velük halunk - ekként vélekedik. Mintha belenyugodna, hogy minden megváltoztathatatlan körülötte, mintha elfogadná, a falubeli munkások véleménye és tapasztalata nyomán is, hogy „valami nagyon nagy hiba történt”, .jóvátehetetlen”.

Minden novella hangulatát átjárja, meghatározza a „csalódás rosszkedve”. Amit csak tartósabbá tesznek az idő komorságán, filozófiai fogalommal élve, az „elmúlt jövő” érzetének nyomasztó voltán túl a terek, helyszínek. Szinte valahány az ideiglenességé, az átmenetiségé, s igen véletlenül az otthonosságé, a meghittségé, amit azonban mindig árnyal valami hiány, tévedés, mulasztás. Mint a Muhi Miklósának esetében, aki csonka lábával is örök izgő-mozgó alpinista, családjáról, elvált feleségéről gondoskodó férfi, ám akinek rossz a lelkiismerete amiatt, hogy hirtelen döntött úgy, nem él tovább házasságban. Nagyvárad melletti falusi házában az őt felkereső elbeszélő végre jól érzi magát,