Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - Fűzi László: Elet, mű, utóélet (tanulmány Németh Lászlóról)
46 Fűzi László ték című regényét megírja, ez még a világon végigrohanó nagy válság előtt, 1928- ban történt. Boda Zoltán, Németh meghatározó jelentőségű regényének főhőse az egyéniség jogát követeli, nem akar hasonlítani senkire, s azt szeretné, hogy rá se hasonlítson senki. Ha az a világ, amelyikben él, normális, akkor ő nem szeretne normális lenni, az elkülönülés jogát keresi, s a különbözőségét. Boda Zoltán hatalmas monológjában a társadalmi meghatározottságokkal szemben az egyéni akaratra helyezi a hangsúlyt: „Minden embernek magának kell tisztáznia az életet. Ha csupa önmagával rendbejött emberből állna a társadalom, akkor a társadalom se tehetne mást, ő is rendbe jönne. [...] Egész határozottan érzem, hogy az én életemet nemcsak Lenin és Marx, de Krisztus sem oldhatja meg. Csak magam!” - mondta, s ezzel tudatosította és vállalta önmaga és a világ ellentétét, s kísérletet is tett az ellentét feloldására. A szeretetvallás, mások szolgálata a győzelem igényeként jelent meg nála, törekvése a belső értékek hasznosítását követelte. Mikor kiderült, hogy a szeretet nem képes visszavezetni az életbe, az irodalom jelentette számára a visszatérés új lehetőségét. így kapcsolódott össze Némethnél is az élet és a mű, hol egymást szolgálva, hol egymással antinomikus ellentétet teremtve. A mű hol önállósodott, hol az életet szolgálta, hol ránőtt az életre, hol vallomásként létezett. Ne felejtsük, a vallomás is bírhat irodalmi értékkel, lehet, hogy a jövő a naplóíró Németh Lászlót jelentősebbnek tartja majd, mint a drámák vagy a regények íróját. Kell-e mondani, hogy Németh Lászlónál az alkat felfedezése is Dosztojevszkij hatására történt? A vallásos érzés mellett az alkati antinómia tudatosítását is Dosztojevszkijnek köszönheti. Igaz, az alkat antinomikus összetettségét már a Gide-esszében leírta, világot azonban csak jóval később teremtett erre az összetettségre. Visszatekintve két különböző alkat eredőjeként teremtette meg magát, s művei világát is a hősök alkatából bontotta ki. Itt, ezen a ponton elkanyarodott Dosztojevszkijtől; Dosztojevszkijnél a hősök egymásmellettisége teremtette meg a művek antinomikus világát, Némethnél pedig egy-egy hős alkata uralta a szóban forgó művet, a hősök antinomikus párja éppen csak megmutatkozott azokban. Ennek is megvolt az oka; láttuk, hogy az élet és mű antinómiájáról Németh az életre helyezte a hangsúlyt, azt növesztette föl. Ám nem egyszerűen egy tudat uralja a művek világát, hanem az egy emberre szűkített, vagy éppen növesztett élet és a külső világ összeütközése. Az antinómia a Németh által önmaga számára kialakított szerepek egymás mellé állításakor is felfedezhető, éppenséggel az egymással szembenálló szerepek közötti mozgás révén épült be az idő Németh László világába. A megemelt élet és az alkati antinómia középpontba állítása kapcsolja Németh Lászlót legkiválóbb kortársaihoz, s teszi müvét valóban korjellemzővé. A Németh László életét és műveit uraló, antinomikus vonásokkal felruházott alkat is önmagán túlmutató jelentőséggel bír, hangsúlyozása révén nem csupán a megemelt élethez kapcsolódó feszültségek megjelenítésére nyílt lehetősége, hanem rendkívül jelentős szellemi jelenségkörhöz is kapcsolódott általa. Fehér Ferenc a Dosztojevszkijt uraló
