Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - ARC - N. Tóth Anikó: Minden kijárat bejárat valahova I. (beszélgetés Hunčík Péterrel)
68 N. Tóth Anikó-A felismerésekhez szükséged van a helyszínekre? Nyakig benne kell lenned a kulturális kontextusban?- Amikor legutóbb Indiában voltam, megpróbáltam hozzáolvasni, felkészülni, de itthonról túlságosan egyszerűnek, mondhatnám, naivnak tűnt minden. Föl is bosszantott, hogy banalitásokkal akarnak megetetni, hiszen micsoda elmaradott körülmények között élnek, és közben boldogságról meg harmóniáról beszélnek. Bizony, el kellett mennem Indiába, és ott a helyére tudtam tenni az egészet. Egyszerre minden érthetővé vált, megnyíltak számomra a keleti filozófiák, ezeken belül is egy nagyon meghatározó mondat: Minden kijárat bejárat valahová. Hogy világos legyen a dolog: én csak 1990-től kezdtem utazgatni, mert miután az 1960-as évek végén fél évet töltöttem Angliában, és hazajöttem ugyan, később mégsem kaptam útlevelet. Még Jugoszláviáig sem kaptam vízumot (pedig a feleségemmel emigrálni akartunk az 1980-as évek közepén: Jugoszlávián keresztül, Ausztrália volt a végcél). Az 1990-es évektől aztán kipótoltam az utazási hiányosságokat. Persze nem turistautak voltak ezek, hanem különböző konferenciákra jártam. Akkoriban csapatom, a liberális szellemiségű Független Magyar Kezdeményezés nagyon gazdagító környezet volt. Portugáliában, Sintrában volt egy németek által fenntartott liberális központ. Először hallgatóként, később előadóként fordultam meg náluk, és ott találkoztam liberális orientáltságú thaiföldiekkel, kínaiakkal, malajziaiakkal. Egyszer beszélgettünk az emberi jogokról. Fennkölten soroltam, hogy szólásszabadság, vallásszabadság, gyülekezési szabadság... Akkor megszólalt valamelyik maláj, hogy náluk a halászati szabadság és a föld bevetésének joga nem tartozik az emberi jogok közé. És akkor az emberi szabadságjogoknak teljesen más, egzisztenciális dimenziója is kezdett kitárulkozni. Szembe kellett nézni azzal, hogy nagyon szép az európai világ, de a mi problémáink eltörpülnek a mondottakhoz képest.- Bárhol jársz a nagyvilágban, előadsz, konferenciákon szerepelsz, egyetemen tanítasz, rögtön vezető értelmiségiekkel kerülsz kapcsolatba. Hogy találod meg őket, vagy ők hogy találnak meg téged?- Ezen én is elgondolkodom olykor. Anyám nagyon fel szokott azzal húzni, hogy no és mit tudsz te ezeknek mondani?! Bár talán egy kicsit igaza is van ezzel. Mit is mondok nekik? Tulajdonképpen azt, ami egyben a problémám is: a kisebbségi létformáról beszélek nekik. Most jöttem haza Párizsból, a Sorbonne-on töltöttem néhány napot. A francia értelmiség egy részének mind a mai napig lelkiismeret-furda- lása van az első világháborús elrendezés miatt.- Valóban van?- Igenis van. Ezek az értelmiségiek elmondták, hogy micsoda nagy baromságnak tartják Chirac, Sárközy, De Gaulle kijelentéseit, melyek szerint Franciaországban csak franciák vannak. De a francia politikai elit nem hajlandó rájönni, még a lázadások után sem, hogy ez önáltatás. Szóval, azért hívtak meg, hogy az egyik veze
