Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - ARC - Szalay Zoltán: Talamoni émelyek, avagy Fésületlen gondolatok a talamoni próza mélyéről (esszé)
Talamoni émelyek, avagy Fésületlen gondolatok a talamoni próza mélyéről 59 guldunk át tébolyító víziók során. Az ördög a testiség és az erőszak hullámait korbácsolja fel, hogy beléjük vessük magunkat, a narrátorral együtt, aki a szöveget indító, végeérhetetlennek tetsző bravúros körmondat végén áll össze s ismer magára. Hogy aztán rögvest „ágaskodó erekciójával” szembesítsen bennünket. Egy időre visszazökkenünk a hétköznapi valóságba, az álom fátyla azonban mindvégig ott hu- lámzik ezen a valóságon. Hiába kezdődik a szöveg ébredéssel (számos más Tala- mon-prózához hasonlóan), érezzük, tudjuk, hogy álomban vagyunk, s csak az a kérdés, melyik szinten. Mert álmok (valóságok?) között ugrálunk, váltogatjuk a szférákat: ami az egyik szinten elsülni kész, meredező, forró fallosz, az a következőben elsülni kész, meredező, hideg puska- vagy épp ágyúcső. Primitív, brutális, közönséges viszonyok töltik meg ezt a világot, az erotika csak a képzelgés szintjén van jelen, mindig valahol máshol, s mig a narrátor az egyik helyen közli, Jóleső elégedettséggel nyugtázom a markomban viháncoló férfiasságom koronáját”, mikor végül szemtől szembe kerül egy lánnyal, aki vágyik rá, szorongás keríti hatalmába és bénítja meg. Az erotika mindig valahol máshol van, az erotika tulajdonképpen a képzelet legtisztább, legfinomabb esszenciája, ami nem tehető igazából „kézzelfoghatóvá”. A szöveg „valóságában” csak szorongás van, viszolygás, erőszak, állati, szenvtelen tobzódás. Az önkielégítés hamis gyönyöre hirtelen csap át valami abszurd háborúsdiba: a narrátor saját házuk padlására menekül erünniszei elől, s itt kész csatateret talál: nagyapja háborús emlékei elevenednek fel s válnak egyszerre testközelivé. S innen vér, pusztulás, romok következnek. Valamiféle háború van, valamelyik álomban. Olykor átzökkenünk egy másikba, s látjuk a narrátor apjának elhagyott bakterházát s annak környezetét, egy mozdonytemetővel (a narrátor apja ugyanis váltóőr volt - a jellegzetes talamoni téma, a 19. századi romantikát idéző, s egyúttal a modern, elidegenített, mechanikus lélektelenséget játékba hozó vasút nem hiányozhat ebből a szövegből sem). Itt bukkan fel a lány, aki azonban meg- érinthetetlen. Az elmaradt szerelem helyett kapunk megint némi nyers erőszakot, Donát bácsi kovácsmühelyében; Donát bácsi egy újabb álomszféra, lombard feleségével, akinek nyelvén ő maga, a férje sem beszél, s akit férje idegen lombard utazóknak enged át, hogy gyermekeket nemzzenek vele. A narrátort idegenség veszi körül, s a legidegenebb talán saját apja, a nagybetűs Apa, aki mint egy betolakodóval, úgy bánik fiával, revolvert szorít a fejéhez, s aki megszállja a falu szállodáját, ahol Donát bácsi családtagjait mészároltatja le állatias tűzoltó-katonáival. Az álomnak termé-szetesen nincs helye és ideje, azaz számos, akár teljesen elütő adatból épül fel. Mintha egy háborgó latin-amerikai ország utcai csetepatéiban vennénk részt, miközben letűnt birodalmakról, széthullott császárságokról esik szó. A családját kellene újraélnie a narrátornak, emlékei, benyomásai azonban összekeverednek, saját kamaszos vágyálmaival vegyülnek. A bevezető mondat egy elszabadult ringlis- pílbeli balesetet ír le, amikor is az ellenálhatatlan erő „kitépi fejünkből a ragacsos, csontszilánkokkal piszkitott agyvelőnk, ez a szörnyűséges gépezet a búcsújáró, tömjénező, szent zászlók alatt vonuló emberekre zúdítja apokrif gondolataink tö
