Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - ARC - Szalay Zoltán: Talamoni émelyek, avagy Fésületlen gondolatok a talamoni próza mélyéről (esszé)
60 Szalay Zoltán megét, a felhőként szétterülő, ködként felszívódó, egymást nyalogató víziók mozaikdarabjait”. Ez lenne tehát a szöveg: maga a szétterülő agyvelő, a szertefröccsenő tudatmassza. A talamoni szöveg nem kíméletes az olvasóval szemben, mindent megtesz, hogy ízekre szedje a tudatát. Teszi mindezt olykor a modorosságig barokkos hangon, túlfűtött archaizálással, ám végig megingathatatlan hitelességgel, szédítő nyelvi horizontokat tárva fel. A talamoni szöveg szenvedélyt és érzékiséget kíván, szenvedélyben és érzékiségben létezik, miközben torzító álomszerüsége és abszurditása elidegenít, ironizál, meghökkent, olyan erővel és kitartással, amivel kevés prózai szövegben találkozhatunk. Mindez a szöveg kimeríthetetlenségével, az értelmezési lehetőségek sűrű burjánzásával jár együtt, s folyamatos újraolvasásra hív. Valószínűleg helytelen lenne azt állítani, hogy a talamoni életmű ma, tizenöt évvel a szerző halála után megtalálta méltó helyét a kánonban. Még ha a kánon része is lett, ezt az életművet nem igazán lehet „tudományosan rögzíteni”, hiszen sikeresen ellenáll az objektivizáló értelmezéseknek, megerősítve ezzel magának az irodalomnak a kérdésfeltevő és nem válaszadó jellegét. A talamoni próza azt sugallja, hogy a jó irodalom nem kényelmes elméleteket kínál, hanem nyugtalanító szikrákat vet. A keresett szókapcsolatot a gyűjteményes kötet 84. oldalán találtam meg: „...kérlelem, hogy hidat formáljon számszeríjzsineg csonttalan testéből, hogy izomfeszítő ösztöneimmel minél mélyebbre tudjak hatolni a hüvely váladék síkozta időalagútba, és ki tudjam magam tépni Apám jelenlétének rabságából...” S magam is be- lecsusszanok az alagútba, menthetetlenül. Minden egér szereti a sajtot - ismeretlen szerző, beküldve a Komáromi Jókai Színház rajzpályázatára
