Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - IRODALMI SZEMLE - Tőzsér Árpád: Károly Róbert lyuksógora (napló)
18 Tőzsér Árpád gyei mindenkit. Szilágyi csendörkapitány megfigyeli Ondrist, Ondris megfigyeli a falut, Szilágyit megfigyeli a fogalmazója, Argyelán elvtárs megfigyeli Misut (a Jadviga bűnös szerelmi viszonyából született fattyút), s Misu megint csak az egész falut megfigyeli és feljelentgeti. Ahogy azt az orwelli ördögi körben láttuk és megtanultuk: a megfigyelő is megfigyelt, s a megfigyelt is megfigyelő, a nemzetiségileg és szociálisan gazdagon rétegzett falu szinte kínálja ehhez a közeget. December 13. Fiatal nőismerősömnek, pontosabban volt tanítványomnak úgy mutogatom Pozsony nevezetességeit, mintha sajátom volna a város. Vagy legalábbis én volnék az a néhai Jakab bíró, akinek a háza a halála után is centruma maradt a településnek, a városi tanács megvásárolta, és azután az épület már bírói rezidencia maradt. (Addig mindig a mindenkori bíró háza volt a „városház”.) Mesélem, isten tudja, hányadszor, szinte dicsekedve, hogy Jakab bíró, balkézről, „sógora” volt Károly Róbertnek, mert a király egyik ágyasát vette feleségül, és Erzsébet asszonnyal - így hívták az ágyast - két királyi fattyút is móringolt. Erre a furcsa „rokonságra” utal a városháza kapualjának liliomos, faragott kődísze, mondom, mikor váratlanul megszólal hallgatóm, a csinos fiatalasszony: Milyen kár, hogy ő is nem Károly Róbert korában él, hátha rajta is „megkönyörülne” a király. Kiderül, három-négy éve ment férjhez, a férj magtalannak bizonyult, s ő gyereket akar. Kérdem, most mi lesz. A fiatalasszony magabiztos: Ha király nincs, irány a spermabank! — Egyre több a szülni férfi nélkül kívánó nő. Nem bírják elviselni sem az egyedüllétet, sem a férfit, marad a mesterséges megtermékenyítés. A férfi ezzel örök magányra ítélődik: ő nem tud osztódással szaporodni. Az ivaros szaporodás több milliárd éves kitérője után a fejlődés visszatér a szex nélküli (aszexuális) szaporodáshoz. Szegény fejlődés! Szegény férfiak! Szegény nők! December 14. К globalizáció a kisebb nemzeti irodalmakat, ha nem is a szóbeliség, de a gyarmati másodlagosság szintjére süllyesztheti. A keresztény középkorban a latin nyelv volt a világirodalmi „kánon” nyelve, a nemzeti (népi) nyelveken születő hősi énekeknek, lovagi eposzoknak, egyházi népénekeknek hosz- szú évszázadokig nem volt súlyuk-értékük, a preromantika és a romantika kellett hozzá, hogy a feledés homályából előhozzák őket. Úgy tűnik, a huszonegyedik században az angol lesz az egyedül érvényes műveltségi vechikulum, ami azon kívül (alul) születik, azt kuriózumként, hobbiként, magánszórakozásként kezelik majd, s esetleg az fog belőlük „létezni”, amit angolra fordítanak vagy az angolul írt müvekbe beledolgoznak. S ki lesz vajon az új Dante, aki a „népnyelvnek (-nyelveknek)” megint tekintélyt ad, s megtöri az angol nyelv kánonjának uralmát? December 16. Járom a várost. Egy hét múlva karácsony, de semmi karácsonyi készülődést nem észlelek. Ha csak azt nem veszem készülődésnek, hogy a Hviezdoslav teret korcsolyapályává alakítják. így talán majd könnyebb lesz a tér helyére képzelni az egykori Kossuth Lajos sétányt és andalgó szerelmeseit. De a középkori mély várárkot a várfallal (amely a tér északi vonalán álló palotasor helyén húzódott), a sással, náddal benőtt sáncárokpartokat, az árok mélyén folydogá-
