Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - ARC - Paszmár Lívia: 10+1 ajándékszárny. Dunajcsik Mátyás szerepverseiről (tanulmány)
70 Paszmár Lívia bizonyul; Dunajcsik ebből adódóan - furcsa módon - nagyobb affinitással és empátiával jeleníti meg női szereplőit, mint számos nőkedvelő és nőfaló nemzedéktársa.”4 Esetünkben nem elbeszélőről van szó, viszont kétségtelen, hogy egy vers is tud teret adni az azonosulásnak. A fenti sorok megkönnyítették a dolgom, szavakba öntötték azokat az érzéseket és szerzői stratégiákat, amelyek elemi erővel befolyásolhatják az olvasás mikéntjét. Ha tisztában vagyunk a szerző szexuális orientációjával, akkor valószínűleg ezen a nyomvonalon indulnánk el a készen kapott megoldások megléte nélkül is. Márton László a magánéleti szférába tartozó dolgok kiteregetésének kérdéseiről - Kell-e? Miért? Miért nem? - is értekezik, de végül ő is arra a megállapításra jut, hogy esetünkben, az értelmezés megkönnyítésének céljából, kikerülhetetlen bizonyos referenciális részletek nyilvánosság elé tárása. Szépen fűzi tovább ezt a gondolatot Szigeti Lilla: „Ha testünk szövegekből áll, akkor a testünket alkotó szövegek pozíciója teremti meg nemünket. De akkor honnét a nem folytonos elkülönböződése?... Milyen szöveg, kinek a szövege írja a szexuális viselkedés egymástól elkülönülő szabályait, ha nem a test? De hát semmiben sem különbözik egy homoszexuális teste a heteroszexuális testéről. A szövegeket író társadalom pedig ugyanazon (?) szövegeket írja minden tagjának, pontosabban hiába ír elő bizonyos szöveget, a nem másfelé indul(hat). A nem tehát elkülönbözik a szöveg által előírt szerepektől éppúgy, mint a test által biológiailag rögzített területtől.”5 Másrészt ott van Judith Butler, aki kellő zavart tud okozni a következő - ugyanakkor tőle nem meglepő — gondolatával: „...ha egy férfi azonosulhat az anyjával, s ebből az identifikációból aztán nemi vágya származhat... ezzel fel is forgatta a stabil nemi identitás pszichés kifejlődésére vonatkozó elgondolást. S ha ugyanez a férfi egy másik férfi vagy nő iránt vágyódik, akkor minek tekintsük vágyát, homoszexuálisnak, heteroszexuálisnak, vagy esetleg leszbikusnak?”6 Mindebből azt a következtetést vonnám le, hogy felesleges feltétlenül ebbe az irányba haladni, hiszen a szerzői identitás referenciális vetületeinek fürkészése már sokkal inkább pszichológiai kérdéssé fajulna, és túlságosan is befolyása alá vonná a tisztázatlan élű szövegjátékok megfejtésére tett kísérlet sikerét. De előbb csomagoljuk ki sorban az ajándékszárnyakat! A Márton László által említett „cinkos” Hollóssy Adél esetében - véleményem szerint a cinkos nem megfelelő kifejezés - úgy tűnik, hogy Dunajcsik teljes mértékben azonosul vele: „Vagy énekelhetne egy nő, mondjuk portugálul, a fülbevalója folyami kagylóból rakott: hangjából, úristen, a múltad visszabámul, pedig két éve sem hagytad ott a szakot...”7 Amennyiben ezeket a sorokat Avar Andor Hollóssy Adélnak címezi, evidensnek látszik az azonosulás megléte. Ennek bizonyítása érdekében újra az irodalomtudo
