Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - ARC - Kránicz Gábor: Bibliai történetelbeszélési módok Juhász Ferenc A halottak királya és Krisztus levétele a keresztről című eposzaiban (tanulmány)
62 Kránicz Gábor Én Állat-kölcsönruhás Népem, aki Léggyé, Darázzsá, Méhecskévé, Szitakötővé vedlett!” (792.) Hasonló metamorfózisok jelennek meg az uralkodás egyéb kínálkozó színterein, mint például a valóság tükörképeként szereplő víz alatti világban (730-758.), valamint ugyanezt feltételezik az Árnyék-Király (720.), illetve a Halottak-Királya (amit a korona leírása mutat be a 720—728. terjedő oldalakon) kifejezések, melyek az árnyékok és hallottak országának képét idézik fel. Az egymást követő metamorfózisok tehát arra mutatnak rá, hogy az egyén csak azáltal tud képviselni egy közösséget, ha sorsában ennek sorsához hasonul. Egyén és közösség egymást is értelmező kölcsönös metamorfózisa az éposz szövegében végül két párhuzamosan bekövetkező keresztre feszítés leírásában éri el nyugvópontját: „Szögezz föl Én Mindenem óriás vas-szögekkel, szögezz Rózsavirágzó Szent Szívedre! S én fölszögezlek Egyetlen Életem szálkás, halált-virágzó, rózsát könnyező Keresztfa-Szívemre, bütykös kezeid szöggel átverem, csomós lábaid átszögezem, így vonlak Élő Feszületemre, S így élünk együtt-virágzó Egymásban majd, egymásba halva, egymásra boldogan fölfeszítve.” (803.) Az ovidiusi metamorfózisoknak az ószövetségi prófétai tradícióval történő összee- gyeztethetetlensége valójában csak látszólagos, mivel egyén és közösség sorsazonosságának kimondása, mely az éposz legalapvetőbb problémájának tekinthető, egyszerre írható vissza az Ezékiel prófétánál található jelképes beszédek (ahol a próféta sorsa és cselekedetei a közösség sorsának előképévé válik), valamint az Ebed-Jahve énekek hasonló kérdéseket felvető szövegébe.10 Az éposz keresztre feszítés jelenete e sorsközösség kimondását az imitatio Christi újszövetségi eredetű követelményével hozza összefüggésbe, de a kereszthordozás parancsát azáltal egészítve ki, hogy a közösség és az egyén kölcsönösen és egyszerre lesz egymás áldozata, hóhéra és kivégző eszköze, ami egyértelműen arra utal, hogy a jeremiád bűn és bűnhődés problémája mindkét esetben a keresztre feszítés kölcsönös áldozatvállalásában válik feloldhatóvá. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy az éposz a feltámadást - vagy ahogy a szöveg fogalmaz: a „zöld feltámadást”, a tavasz megújulását - ünnepelné, mivel annak ellenére sem jelenik meg húsvét üzenete ebben a szövegben, hogy folyamatosan szó esik ennek esetleges lehetőségéről. Juhász épo- sza a kereszten függők elhagyattatásának kimondásával egyértelműen abba a teológiai „hiátusba” írható vissza, amellyel Hans Urs von Balthasar határozza meg a
