Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - ARC - Kránicz Gábor: Bibliai történetelbeszélési módok Juhász Ferenc A halottak királya és Krisztus levétele a keresztről című eposzaiban (tanulmány)
Bibliai történetelbeszélési módok... 63 nagypéntek és a húsvét közötti időszakot, és amire az Apostoli hitvallás „szállá alá a poklokra” sora utal." A passiótörténetben ez az időszak Istennek az imádkozó elől történő elrejtekezésével kezdődik el. Isten hallgatása ezenkívül a jercmiádnak is alapvető motívuma, amikor úgy működteti a deuteronomista történeti teológia bűn és bünhődés logikáját, hogy közben Isten pozícióját az eseményektől való elrejtctt- ségben határozza meg, miszerint a történelem ura éppen nem-cselekvése, tehát a népet az ellenségnek történő kiszolgáltatása által büntet. Az imádkozó Juhász Ferenc époszában is ennek fényében könyörög azért, hogy Isten lépjen elő rejtettségéből és adjon értelmet szavainak: „Tudod-e, tudod-e, tudod-e, tudod-e? Tudod-e, hogy mi lesz a Bűn és mi az Érdem? És mi lesz az Akarat és mi lesz a Lehetetlen és mi lesz Szívem, ami Másképp Nem Lehet? Mert én a Holnapot tudom és az Időt tudom, s lehajtom zsíros, tetves, Loboncos fejemet és Jövömet megalkotni Én Ismeretlen Rejtőző Istenem te Nagy Irgalmadat kérem!” (808.) Az egymásra történő kölcsönös keresztre feszítés képének az éposz szövegében bekövetkező kimerevítése12 olyan mementókká teszi ezeket a feszületeket, mint amilyen célra az utak szélén álló kőkeresztek szolgálnak (nem a feltámadásra emlékeztetik az utazót, hanem saját bűnére és az ezt megváltó szenvedésre). A halottak királya keresztre feszítés motívuma örök kimerevített emlékképpé teszi egyén és közösség egymást is átható szenvedését konzerválva ezáltal az elhagyattatás pillanatát. Az éposz keresztre feszítés jelenete tehát az emlékezés kontextusában ragadható meg, méghozzá úgy, hogy az emlékező egyszerre válik egy emlék létrehozójává, egy emlékké és ennek megőrző eszközévé. A mementók létrehozásának követelményét az éposz egyén és közösség viszonyának alapvető feltételeként határozza meg. A megőrzés módjának allegóriája azonban egyszerre mutatja a két szereplőt egymás áldozataként, ítélet-végrehajtójaként és kivégzőeszközeként. Ugyanekkor mivel a kivégzést végző és a kivégzőeszköz ugyanaz, ezért az ítélet végrehajtása önsebzést és ebből következő érintkezést is jelent. A kettős keresztre feszítés tehát az ábrázolt kölcsönviszonyban olyan mementókat hoz létre, amelyek által egy közösség emlékezete képes hordozni az egyén, míg az egyéné a közösség történetét. Egyén és közösség viszonyában így az egymáshoz hasonulás követelménye elsősorban a tragédiára való emlékezés terén és az emlék megőrzési módjával kapcsolatban bekövetkező cselekvésazonosságban fedezhető fel. Az éposz látszólagos zárása - a tatárok elvonulása és az ezt követő hazatérés - ennek fényében korántsem
