Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Bárczi Zsófia: A hollét bizonytalansága. Határ- és identitáskérdések az 1920-1930-as évek szlovenszkói prózájában (tanulmány)
42 Bárczi Zsófia Annak a modem nemzeti diskurzusnak az érvényessége kérdőj éleződik meg tehát, amely - írja Gyáni Gábor - „úgy állítja be a dolgot, hogy az egyén közösségi lényként csupán adott nemzetállami territórium tartozékaként létezik”.1 A felvidékiek önmeghatározásában a területi elv tehát hiányként, mégpedig megszüntetendő hiányként mutatkozik meg. Krammer Jenő ezt a hiányt a szlo- venszkói magyarság elsődleges létélményeként és ambivalens nemzettudata alapjaként vélte felismerni: „De szigorúan magyar szempontból nézve Szlovenszkó nem jelentett vagy csak igen ritkán a történelem folyamán különálló magyar történelmi sorsközösséget sem, hanem az ittélő magyarság az államfordulat előtti időkben szellemileg teljesen Budapest köré fonódott, mint gyújtópont köré. Úgyhogy [...] elvesztette élő kapcsolatát a múltjával, szellemi talajával. [...] Nem tudunk tősgyökeresen, őstermészetesen magyarok lenni, mert ha azoknak mutatkoznánk, hazug szerepet játszanánk, nyelvünknek nincs íze, zamatja, képeinket nem az őseredeti magyar képzeletvilág formálta, magyarságunk hivatás, hídszerep, állandó kifeszí- tettség két világ között.”2 A hiány azonban éppen a speciálisan szlovenszkói - Szvatkó szavaival élve - „magatartás” kialakulásának lesz az előfeltétele. „Az új magatartás azt jelenti, hogy másképp nézzük és látjuk a dolgokat, mint régen, mert más körülményeink másfajta látási módra kényszerítettek s új meggyőződésünk tiltakozik a régi s a mi állapotainkban feltétlenül elavult világfelfogás ellen. [...] Mindenütt megvan az ellentét az apák és a fiúk között, de nálunk nagyobb a rendesnél, mert nemcsak a kor, hanem a helyzet is belejátszik a »másság-érzet« kialakításába s ez teszi merőben újjá a mi szellemi magatartásunkat.”3 Az új önazonosságtudat alapja tehát egy homályos másságérzet,4 amely nemcsak az anyaországi magyaroktól lenne hivatott megkülönböztetni a felvidéki magyarságot, hanem az idősebb nemzedékektől is a fiatal, háború után induló korosztályt. A szlovenszkói önmeghatározás tehát szorosan összefügg a haza átértelmezésének kényszerével. A korszak szépprózájában, sőt, eleinte a lírában is, az önértelmezési szándéknak ugyanúgy megtaláljuk a különböző módozatait, mint a fentebb említett esszékben. Az 1920-1930-as években mérvadónak számító regények szerzői már mind Csehszlovákiában kezdik írói pályafutásukat. A Darkó István, Tamás Mihály, Szenes Piroska nevével fémjelezhető csoportnak a fellépése tehát nemzedéki változást is jelent, de a háború előtti s az azt követő nemzedék gondolkodásmódja, mentalitása közti különbség a generációváltással egybeeső határváltozás, s a határváltozásnak az élet minden területére kisugárzó hatása miatt lesz ennyire hangsúlyos a szlovenszkói irodalomban. A határváltozás és annak következményei három különböző módon jelennek meg a korabeli szlovenszkói regényekben: 1. a már említett generációs szakadék fokozott tudatosításán keresztül; 2. a társadalom addigi rendjének felbomlásában, amely az addig erősen differenciált szlovenszkói magyarság bizonyos mértékű ho-
