Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - ARC - Tőzsér Arpád: Rezeda Kázmérról, Goriot apóról és a fotel-létről (esszé és montázs Szeberényi Zoltánról)
Rczcda Kázmérról, Goriot apóról és a folcl-lclröl 69 Nyolcvanadik születésnapján (illetve hát az albuma megjelenése alkalmából) kívánok neki kényelmes karosszéket, s a kényelmes karosszékből derűs szemlélődést. (Renan értelmében, aki szerint a szemlélődés, a megértés révén is részt lehet venni a dolgok végtelen termékenységében.) És ünnepi asztalára teszem, ha nem is a keresett (és meg nem talált, mert talán nem is létező) egykori tisztelgő írásomat, de legalább az egyéb munkáimból azokat a kivágott részeket, amelyek az ő személyét, munkásságát érintik, illetik. Ecce! * * * Érzékek csőcseléke. Naplójegyzetek 1998-ból (Alföld. 2010/2.): „Valamikor régen, még Nyitrán, gyakran meglátogattam Szcberényiéket (Sz. Zoltán irodalomtörténész, akkor a nyitrai tanárképző tanszékvezető tanára volt). Én még nőtlen voltam, Zoli, a gyerekei és a felesége volt számomra a »család«. Ahogy benyitottam hozzájuk, az első, akit megláttam, a »nagyapó« volt. Egy vénséges vénember (Zoli feleségének, Juditnak az apja) egy vénséges vén fotelban. Mindig ugyanabban, s mindig ugyanúgy. Kedélyesen, boldogan, hogy van fotelja. Üldögélek most én is egy hasonló fotelban. Cseppet sem kedélyesen, cseppet sem boldogan. Bele akarok őrülni még a gondolatba is, hogy két-három év múlva elküldenek nyugdíjba, s ebben a fotelban fogom leélni a maradék életemet. 2001-ben esedékes a »fotel-lét«. Már most úgy érzem benne magamat, mint egy villamosszékben.” * * * Részlet a Noék az Ararát tetején című. az akkori hetvenéveseinket köszöntő kiadványból. Madách-Posonium, 2000: „Kedves hetvenéves barátaim, kedves Dobos László, Duba Gyula, Fonod Zoltán, Szebcrényi Zoltán és Török Elemér..., emlékeztek-e még 1958-ra, a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiájára, a »nyolcak« debut-jére? (Akkor a »fiatal író« cím szinte többet jelentett, mint maga az »író« státusz, az »öreg író« megnevezéssel szemben például mindenképpen magasabb sarzsit képviselt.) Egészen addig (a dolgok rendje-módja szerint) titeket is »fiatal íróknak« tituláltak (hiszen még 58-ban is mindössze huszonnyolc évesek voltatok), de a nálatok alig öt-hét évvel fiatalabb »nyolcak« honfoglalása után egyszeriben ti lettetek a középnemzedék. Sőt, mivel a szlovákiai magyar irodalomnak akkoriban valóságos »öregjei« (az 1938-as év és a második világháború földrengései következtében) nemigen voltak, mi (mert mi, mai hatvankét-hatvanöt éves, ősz falurosszák voltunk azok a bizonyos »nyolcak«), szóval mi, a kor »dühöngő ifjai« titeket neveztünk ki öregeknek. Azaz a radikalizmusunk következtében nektek az akkori gyakorlathoz viszonyítva elképesztően rö
