Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZOMSZÉDSÁG - Alabán Ferenc: A hungarológia irányai (tanulmány)
58 Alabán Ferenc nős viszonylataik szövevényes hálózata, hanem valamely egységes, nem tartalmi meghatározottságú, hanem bármely »nemzettudomány«-ra alkalmazható metodológiai elv, amely ilyeténképpen tehát nem csupán »interdiszciplináris«, hanem »szup- radiszciplináris« jellegű: az említett egyes tudományágak fölé emelkedve meghatározza illetékességüket, illetékességük mértékét, jellegét, körét és arányát: melyiktől mire várhatunk feleletet, melyek tényszerűségük, tudományos prognózisaik ellenőrizhetőségének ismérvei, hogy ötvöződhetnek részeredményeik egységes nemzetismeretté, mi az a tárgy, amely felé a nemzetismeret tudományos művelése konvergál; ez már lényegesen több annál, mint amikor - például - a magyar őshaza történész kutatói a nyelvtudománnyal és a zenetudománnyal szövetkeznek céljuk elérése, vagy más esetben a régészet a művészettörténettel valamely lelet azonosítására és besorolására. A hungarológiának mint tudománynak a tárgya tehát elvileg a magyarságra vonatkozó ismeretek summája is: az egyes magyar tárgyú tudomány-szakok összeműködésének komplex eredményei is: de ezenfelül, a tudományos megismerésnek inkább már céljaként, mint tárgyaként a nemzet történeti fejlődéséből vagy tudományosan rögzíthető egyéb adottságaiból levezethető jelenkori vagy jelenlegi helyzete, magatartása, szokásai, fejlődésének további esélyei.”4 Rákos Péter értelmezésében a „szupradiszciplináris“ jelleg, továbbá a „magyarságra vonatkozó ismeretek summája” kitétel a hungarológia fogalmának integráns megközelítését jelenti, amelyben benne foglaltatik egy olyan dimenzió, mely elsősorban nem a tartalmi determinációk primátusát jelenti, hanem a részdiszciplínák fölé emelkedő és a kutatásban alkalmazható metodológiai elv fontosságára hívja fel a figyelmet. Mindez jelenünkben összekapcsolódik a reális nemzeti önismerettel és a magyarság identitástudatának megerősödésével, valamint a magyarság szellemi egészének integrációjával a fokozatosan változó európai kontextusban. Mivel a formálódó társadalmi körülmények között egész Európában a nemzettudományok megújulnak, a magyarságtudomány korszerűsödése objektív igényként is felmerül és ennek alapján értelmezhető. Összegző kiadvány - új koncepció A hungarológia tárgykörének pontosításában, értelmezésében és gyakorlati megnyilvánulásában fontos állomásnak tekinthető az 1991-ben megjelent A magyarságtudomány kézikönyve című összegző kiadvány. A kézikönyv alapkoncepciójából kiindulva: „...a hungarológia, más szóval magyarságtudomány nem önálló tudományszak, hanem a tudományközi kapcsolatok egyik fontos, összetett megjelenési formája. A beletartozó tudományágak koronként és esetenként kisebb-na- gyobb mértékben változtak, szinte minden elképzelés megfogalmazásakor cserélődtek. Ez a lehetőség ma is fennáll, és egy újabb tartalmi értelmezést nyújtva e könyv szerzői is élnek vele, amikor a magyarságtudományi alapismereteket összegezik.”5 A kötet összeállítójának és anyagának elvi kiindulópontja, hogy a világ különböző
