Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZOMSZÉDSÁG - Kiss Gy. Csaba: Kik voltak azok a magyarónok?Az asszimiláció szlovák regények tükrében (tanulmány)
Kik voltak azok a magyarónok? 51 magyarok nem értik meg a nemzetiségeket, ebből akár még katasztrófa is következhet rájuk. Mind a két regényben szemben állnak egymással a hazafiak (vlastenec) és a ncmzethü szlovákok (národovec), akik a magyarok és a renegátok (odrodilec) szó- használatában egyszerűen csak „pánszlávok”. A két versengő csoport küzdelmének a tétje az egyszerű falusi nép megnyerése. A megyeszékhelyen egy vendégségben - Cajak regényében - így érvel a kerület képviselője: „Stracinský, lám, pánszláv lapot alapított itt, ahol eddig példás békesség, nyugalom volt. Ez ideig tiszta lelkiismerettel jelenthettük mindig a kormánynak, hogy a mi vármegyénk makulátlan hazafi, hogy a mi derék tót népünk irányítható... Most aztán ilyen csapás ért bennünket! Pesten elveszítjük a bizalmat, ha gyöngének mutatkozunk.”9 A magyar vagy magyaron perspektívából a pánszlávizmus egyenesen a hazaárulással egyenlő. A regényben a kormány támogatását élvező megyei lapok a nemzetiségekben és a szocialistákban veszedelmet látnak, hazaáruló elemeknek nevezik őket. Amikor szóba kerül, hogy a Rovesný fiú esetleg tanfelügyelő lehet a megyében, a legfontosabb alkalmassági kritériumnak azt tartják, hogy jó hazafi (vlastenec) legyen.10 A hazafi viseletének attribútumaival is találkozunk a műben: sujtásos nadrág (šujtášovč nohavice), atilla és „darutollas” (az eredetiben is magyarul) kalap. Arra is számos példát találunk, hogy ezeknek a hazafiaknak szlovák a családnevük. „Neked is tiszta szlovák neved van, de azért senki nem vádolhat hazafiatlansággal” - mondja az egyik szereplő Cajak regényében, mire így hangzik a válasz: „Régi nemesi család az enyém, és mindég hazafias gondolkozású volt.”" És a nemzethü szlovákok fő ellenségei nem is annyira a magyarok, mint inkább a renegátok, akik elhagyták anyanyelvűket és szlovák nemzetiségüket. Seberíny regényének egyik szereplőjéről mondja a narrátor: „...mérhetetlen gyűlöletet érzett a szlovák származású munkások iránt, pedig maga ilyen származású volt.”12 A nagyrőcei szlovák gimnázium patronátusának ülésén pedig így érvel az egyik hozzászóló: „Én csak azt állítom, amit eddig is állítottam, hogy nem a kormány és egyáltalán nem a született magyarok a mi esküdt ellenségeink, hanem a renegátok (odrodilec).”13 A Rovesný családban végigkövethetjük a magyarosodás egyes fázisait. A falusi kereskedő házában korábban csak szlovák szó járta, fiuk és lányuk házasságot kötve a nemesi középosztály tagjaival a megyeszékhelyre kerülvén inkább magyarul beszélnek. Az édesapát meggyőzik arról, hogy szlovák újságot ne járasson, mert mit szólnának a hozzájuk érkező „urak”, ha ilyen hazafíatlan, pánszláv lapot látnának náluk. Vlado a keresztnevét Aladárra változtatja. Elena Rovesná új családjában a nemesi középosztály életformáját éli, a szalon falát Feszty Honfoglalásának olajnyomata és családi képek díszítik. Mikor a megyeszékhelyre egy szegedi hölgy érkezik, a helybeli asszonyok nagyon irigylik a beszédmódját, s „...mindenáron igyekeztek utánozni, de hiábavaló volt igyekezetük, mert bizony kiejtésük továbbra is »tótos« (az eredetiben is így !) maradt...”14 Čajak szigorú erkölcsi ítéletet mond azokról a szlovák anyanyelvű emberek-
