Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZOMSZÉDSÁG - Kiss Gy. Csaba: Kik voltak azok a magyarónok?Az asszimiláció szlovák regények tükrében (tanulmány)
Kik voltak azok a magyarónok? 49 szlovák népcsoport tagjaiból váltottak identitást.3 Újabban a magyar társadalom- és mentalitástörténeti kutatások sok figyelmet szenteltek az asszimiláció kérdéskörének, elsősorban a zsidóság vonatkozásában. Jóval kevesebbet tudunk egyelőre a többi népcsoport asszimilációs, adaptációs mechanizmusairól, a folyamat egyes állomásairól, motívumairól, társadalomtörténeti körülményeiről, regionális meghatározottságáról, szociálpszichológiai hátteréről. Az alábbiakban két szlovák regény alapján kívánjuk érzékeltetni a szlovákok asszimilációjának néhány jellegzetességét. Hogy miképpen látta ezt a jelenséget a 19. és 20. század fordulójának két prózaírója, Ondrej Sebcríny, illetőleg Ján Cajak. Polgárosodás és nemzetté válás összetett folyamatát és mentális hátterét szemlélhetjük regényeik szövegének segítségével. Abban az értelemben, ahogy Marcela Mikulová írja Janko Jesenský prózáját elemző dolgozatában: „...lírai és prózai szövegek nemcsak hogy érzékenyebben reagálnak a korabeli atmoszférára, de az is nyilvánvaló, hogy az akkori politikum jóval hitelesebben tükröződik az ember tudatában, mint a hivatalos dokumentumokban vagy a levéltári dokumentumokban.”4 Olyan kulcsfogalmakat fogunk szemügyre venni mint a magyarón, a hazafi (vlastenec), a nemzethü (národovec) és az elfajzott (odrodilec), továbbá a magyarosodásmagyarosítás folyamatát elősegítő intézményeket (hivatalok, iskolák), az asszimiláció mechanizmusait, az érintett társadalmi csoportokat és a legfontosabb helyszíneket (kisváros, megyeszékhely, Budapest). Előtte röviden a két szóban forgó irodalmi műről és szerzőjükről. Ondrej Sebcríny vagy Seberíni (1824 1895) semmiképpen nem tartozik a 19. századi szlovák művelődés tipikus alakjai közé. Pályájának első szakaszában inkább számított Sze- berényi Andornak, hiszen a maglódi születésű szlovák fiú diákéveiben Selmecbányán Petőfivel barátkozott s magyarul írt újságcikkeket, történeti munkákat. 1848— 1849-ben elkötelezett híve volt a magyar kormánynak. 1855-től szolgált Nagylakon szlovák gyülekezetben evangélikus lelkészként, az 1870-es évektől jelentek meg szlovák nyelvű prózai írásai. 1878-tól 1881-ig országgyűlési képviselő volt. Slováci a sloboda (Szlovákok és a szabadság) című regényét 1886-ban közölte először Veterán néven a Slovenské pohľady című folyóiratban, majd ugyanabban az évben könyv formájában is. Ha esztétikai szempontból sok tekintetben kifogásolható is ez a mű, a szlovák regény történetének mégsem jelentéktelen állomása, hiszen a műfaj realistának nevezhető első mintái ebben az évtizedben látnak napvilágot. A szlovák irodalomtörténet-írás nem tartja számon a kánon részeként. Politikai regény és kalandregény sok publicisztikus betéttel, az 1849 utáni nemzeti mozgalom útjait-tév- útjait kívánja bemutatni egyéni sorsok tükrében. Seberíny keserű analízise a magyarosítás és a dualizmus kori szlovák politikai elit éles bírálata. A fikció arra szolgál a szerzőnek, hogy a hivatalos politika kulisszái mögé világítson. A magyarosítás emblematikus alakja, Grünwald Béla zólyomi alispán például jól fölismerhető, Zelenohorský néven jelenik meg a regényben, vagyis német eredetű családnevének szlovákra fordított változatával.
