Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZOMSZÉDSÁG - Kiss Gy. Csaba: Kik voltak azok a magyarónok?Az asszimiláció szlovák regények tükrében (tanulmány)
^j'szOMSZÉDSÁG sz KISS GY. CSABA Kik voltak azok a magyarónok? Az asszimiláció szlovák regények tükrében A magyar és a szlovák nemzetté válás párhuzamos történetét vizsgálva hamar föltűnik a szemlélőnek, hogy az asszimiláció-disszimiláció jelenségének a megítélése a 19. század második felében mennyire fontos kérdése kapcsolatainknak, az egymásról alkotott képnek. Szabó Dezső életregényében a második világháború idején így tekintett vissza erre az időszakra: „Magyarország ekkor már csak névleg volt Magyarország. A Deák sokat ünnepelt kiegyezése a Tiszák és társaik uralmában Nemzetközi ország, pontosabban: a Víg Renegátok országa lett. Minden hely, mely vagyont, hatalmat, befolyást, irányítást jelentett, magyar maszkot öltött idegenek kezére került.”1 Keserű számvetésében benne van az első világháború végének országpusztulása, a liberális magyar politikai nemzet fogalmának a csődje. Elválaszt egymástól magyarrá váltakat és magyarokat, úgymond renegátakat és magyarokat, vagyis szükségképpen etnikai-anyanyelvi alapon tételez nemzeti közösséget. Szlovák oldalon a 19. századi „nemzeti ébredés” óta a nemzeti önkép egyik meghatározó eleme a Kollár által sötét színekkel megfestett, anyanyelvét föladó renegát vagy elfajzott (odrodilec) alakja, az a számos irodalmi műben, politikai értekezésben megfogalmazott mitologéma, miszerint a szlovákság más nemzeteknek neveli fiait. Michal Chorváth 1939-ben megjelentetett Romantická tvár Slovenska (Szlovákia romantikus arca) című nevezetes esszéjében így fogalmazott: „.. .a megváltozott nemzetiségi körülmények között a szlovák elem nem érvényesülhetett, jobban mondva csak akkor érvényesült, ha nagy sietve alkalmazkodott a magyarosító törekvésekhez. [...] Bennünket elsősorban az érdekel, hogy az a magyarón réteg, amely megszállta Pestet, a szlovák városokat és a helyi hatóságok hivatalait, és amely nagy mértékben éppen szlovák elemből rekrutálódott, a magyar és a szlovák nemzet közé állt, mint olyan külön bomlasztó réteg, mely származása és családi kapcsolatai révén behatolt a szlovákság szervezetébe is.”2 A magyar történeti kutatások már évtizedekkel ezelőtt regisztrálták, hogy a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején a Magyar Királyságban kb. egy millióval nőtt a magyar anyanyelvű polgárok száma, s ebből hozzávetőleg nyolcszázezren a német, a zsidó és a
