Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Soltész Márton: Irodalomtörténet mint egyetemi segédkönyv? (tanulmány)
64 Soltész Márton figyelembe véve-, ahogyan Gintli próbálta, e nélkül a háttértudás nélkül igazában nem is értelmezhető, nem is érthető meg. A Szabó Dezső-cikkely alapján föltételezem, hogy az irodalmi mü megértésének segítése, valamiféle modell fölkínálása volt az irodalomtörténész célja, nem csupán a prózapoétika belső alakulástörténetének egzakt fölvázolása, majd a tárgyalt szerző elhelyezése ebben a sorban (melynek szempontjából akár elhanyagolható is lehet az egyes mü, esetünkben Az elsodort falu hermeneutikai problémája10). Ez utóbbi alakulástörténet tárgyát képezheti egy doktori disszertációként íródott irodalomtörténetnek, de nem egy „olvasmányosnak” (legalábbis olvashatónak), az egyetemi oktatásban és a kutatásban egyaránt használhatónak szánt kötetnek. És végül a jól ismert ’irodalomtörténet kontra egyetemi kézikönyv’ paradoxon hatására jön ki elemzéséből vesztesen a szerző akkor is, amikor a Feltámadás Makucskán című Szabóelbeszélésben tetten érhető társadalomelméleti vízió (682—683.) mellett kínálkozó más olvasatokra (a Mikszáth Új Zrínyiászäva\ való összevetés lehetőségére, illetve az élő és holt falu összecsapását meggátoló gyermek közbelépésére — mely a szeretet és az etikai döntés nussbaumi kérdését implikálja) föl sem hívja a figyelmet. Más helyütt örömmel konstatáltam, hogy Gintli Tibor megemlíti Déry Tibor korai munkáit is. Sajnálatos azonban, hogy az egyetemi oktatás szempontjából fontos Niki és Szerelem című szövegeket a Déry-alfejezet (719-724.) nem említi, azokat a kötet (immáron Schein Gábor tollából) csupán egy későbbi, eldugott - Örkénnyel közös - cikkelyben tárgyalja, a Nikit ráadásul ott is csak a cím lejegyzésének erejéig (906.). Ugyanígy hiányoltam a Márai-cikkből A gyertyák csonkig égnek című regényt (melynek szépirodalom volta ma már nem kérdéses"), illetve a Szerb Antal-cikkből az író harmadik regényét, A királyné nyakláncát (hiszen mindössze három regénye volt12). Szentkuthy kapcsán írja a szerző, hogy „a Joyce-szal való párhuzamkeresés, melyet Babits vetett fel, nem tűnik teljességgel elhibázottnak, hiszen Szentkuthy nyelvi invenciója, játékos szóalkotása felidézheti az Ulysses hasonló jellegzetességeit” (757.), azt azonban nem emliti, hogy éppen Szentkuthy volt a Joyce-regény fordítója, tehát ő ültette át azt magyar nyelvre, ezzel egy időben pedig saját művészi nyelvét kölcsönözte a szöveg megszólaltatásához. Természetesen nem szükséges, sőt nem is szabad (túl)erőltetni a Prae és az Ulysses közti párhuzamot, de az a tény, hogy az író-műfordító választása éppen erre a műre esett, nem nevezhető véletlennek, ahogyan az sem tagadható, hogy prózanyelvi kompetenciájának fejlődésében a Joyce-szövegnek jelentős szerepe volt. Végül nagyon elszomorított a kötet Juhász Gyula-alfejezete (785- 787.). Mindössze két vers címét írja le a cikk szerzője, s a szerencsétlen sorsú költőtől egyetlen sort sem idéz. Még az Anna-verseket is csupán ezen az összefoglaló néven említi, teljességgel figyelmen kivül hagyva azt a tényt, hogy Turcsány Péter a kétezres évek elején egy komplett verstani-poétikai szempontú Juhász-monográfia anyagát tette közzé kétkötetes tanulmánygyűjteményében.”13 Egy esetleges új kiadásban ezt a szűkösséget — ha már a szerző külön fejezetet kapott — föltétlenül korrigálni kell. Apróbb hibák, hiányosságok jelzésével zárnám a 20. század első felét tárgyaló fejezetek értékelését. A 654. oldalon szó kerül Jókai 1872-es regényéről (tehát nem a filmről!), ám a cím - a szokott - helytelen formában kerül közlésre. A helyes forma: Az arany ember.'* A 745. oldalon hiányzik az idézet forrása, Ady versének ciméből
