Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Soltész Márton: Irodalomtörténet mint egyetemi segédkönyv? (tanulmány)
Irodalomtörténet mint egyetemi segédkönyv? 63 esztétikai érdekű képződmény (poésie pure), hanem politikai és etikai kérdésekkel gazdagon átszőtt nyelvi anyag. Az ilyen irányú kutatásoknak ugyanúgy megvan a létjogosultságuk, sőt talán szükség is volna rájuk - immáron a marxizmus „szellemi” kényszerén túl. Ezekbe a kutatásokba pedig talán az egyetemi hallgatókat, e kötet potenciális célközönségét kellene elsősorban bevonni, hogy szakdolgozataikban — tanáraik ci- tációja helyett - új, izgalmas területekre léphessenek, s így a záró értekezés megírása életre szóló szakmai élmény, s ne csupán céltalan mintakövetés legyen. Úgy vélem, e kötet Móricz-cikkelyének itt vázolt elméleti kérdései mutatják legélesebben azt a tényt, hogy az irodalomtörténet — legyen az az irodalmi mü formájának, nyelvének legkorszerűbb, immanens változástörténete - valami módon mégis összeférhetetlen az egyetemi oktatás követelményeivel, mely - a szigorúan vett szakmai (írói és tudósi) szempontokon túl az irodalomnak mindig egy tágabb, szociálisan-kulturálisan beágyazot- tabb értelmezésére támaszkodik (kiegészülve az olvashatóság, kutathatóság és taníthatóság kényszerítő szempontjaival). Mást kell tehát megírnia - saját szakmaiságához hűen, azt kibontakoztatandó — a tudósnak, s másra van szüksége saját fölkészüléséhez, illetve saját motivációinak megleléséhez a hallgatónak. Ez idáig nem is volna probléma. De ezeket a horizontokat 2010-ben irodalomtörténet címszó alatt összeerőltetni kétségtelenül abszurdum. A magam részéről éppen ezért tartom remek megoldásnak a címmé emelt Magyar irodalom jelölősort, hiszen nem predesztinálja a historikus szemléletet, s így mindarra utal, amit e kötet csak sejtet, megenged, amiről nem feltétlenül van módja - explicit módon - szólni a tudós szerző(k)nek. A jelzett műfaji — vagy csak terminológiai? — interferencia-probléma egy másik aspektusát mutatja a több szempontból is igen szerencsétlen Szabó Dezső-alfejezet. A fő gond itt az, hogy a szerző egyszerre utasítja el cikke elején Szabó politikai nézeteit („A hazai szociális konfliktusokat a különböző etnikumok harcaként értelmező, leegyszerűsítő politikai nézetei valóban nem érdemelnek kitüntetett figyelmet”, 678.), és egyszerre olvassa nem-fikcióként Az elsodort falu című regényt — „a mitikus és való- szerű pátoszra hangolt összezavarásából” következő „káros társadalmi következmé- nyek”-ről szólva (680.). Ha már Gintli - az anyag kívánságait joggal követve - elkanyarodott az immanens poétikai kérdésektől, érdemes lett volna legalább pár sorban interpretálnia a Két faj harca címen az 1990-es években megjelent fözetke anyagát.* Ennek első cikke, a Faji morál voltaképpen teológiai értekezés, a Talmud hermeneutikai elemzése. A zsidó faj azonosítása a Talmud filozófiájával természetesen hibás következtetés, amely mögött Szabó hiányzó (körülhatárolatlan, definiálatlan) faj-fogalma áll. Nem mást jelent ez, mint azt a koncepcionális - és konceptuális - tényt, hogy a szerzői (elő)ítélet nem választ a „zsidó”-ság származási és gondolkodási paradigmája közül. Persze érezhető, hogy Az elsodort falu szerzője az előbbi — a szó etimológiája alapján a valódi „antiszemita” - paradigmához kapcsolódik, bár nézete(i) mögött jól kitapintható a faj- és nemzetkarakterológiai (alap)modellekbe vetett korabeli hit (gondoljunk csak a Szekfü-féle Mi a magyar? című kötetre). A zsidó imperializmus elleni küzdelmet - mint programot Szabó A jogrend felépítése című cikkében hirdette meg. Mivel „számára az irodalom »társadalmi funkció«”4 volt, talán nem túlzás állítani, hogy Az elsodort falu, legalábbis abban az értelemben - a társadalomtörténeti kontextust is
