Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Soltész Márton: Irodalomtörténet mint egyetemi segédkönyv? (tanulmány)
62 Soltész Márton korú kritika Mikszáth-képét erősíti meg, noha a legújabb szakirodalom éppen arra igyekezett rámutatni, hogy az a bizonyos korabeli kritika volt képtelen felismerni Mikszáth modernségét.3 Továbbá az is rejtély a számomra, hogy ha a szerző a Krúdy- narratívák kapcsán a 18. századi regényekkel von párhuzamot (649.), akkor hogyan hiányozhat az Utazások a vörös postakocsin mellől Steme Érzelmes utazása? (Zárójelben jegyzem meg, hogy Krúdy újrafelfedezése nemrég, a Kalligram folyóirat 2011. 7-8. számával újabb mérföldkövéhez érkezett. Keserű József, Nemeh Diana, Szilágyi Zsófia, Szegedy-Maszák Mihály és mások mellett Gintli Tibor ugyancsak tanulmánynyal járult hozzá ehhez az újraértési kísérlethez. Ezen kívül a Magyar irodalom Krú- dy-cikkelyében „kulináris elbeszélésekének [649.] nevezett szövegcsoportról gaszt- roszemiotikai szempontból a gyomomovella-specialista,4 Benyovszky Krisztián külön dolgozatban számolt be [Majd megeszlek].) Hasonló érdeklődés övezte az elmúlt években Tersánszky Józsi Jenő életművét. Nevének a szakirodalmi szövegekben mind sűrűbbé váló említése mellett jól mutatja ezt a Holnap Kiadó gondozásában megjelenő színvonalas életmükiadás eddig elkészült, közel tíz kötete, melyeknek szerkesztői között ott találjuk Tarján Tamást is. Éppen Tarján gondozta a 2005-ben publikált Nela, Sa, Verőn című gyűjteményt is, melyben A céda és a szűz címen (a Nyugat 1924. évi 13-14. számában) közölt kisregény is megtalálható. Ennek a szövegnek a műfajtörténeti mellett intézménytörténeti jelentősége is van, amennyiben egyik előkészítője volt az 1936—1937-es Tersánszky-pemek. Kakuk Marci alakja ugyanis egyrészt a kisregény Tersánszky által újrateremtett formájának, másrészt az iró korábbi, erotikus és bűnügyi tematikájú szövegeinek keresztezéséből született, s vált sajátosan magyar pikaró-fígurává. Végül a közismert, 1968- as válogatott kisregények is - melyben már az 1936-os corpus delicti, a Kakuk Marci új kalandja is helyet kapott - A céda és a szűz címen látott napvilágot. Ám — függetlenül attól, hogy Kemenes Géfín László és Jolanta Jastrzqbska néhány éve terjedelmes elemzést szánt a leszbikus szerelem témáját feszegető korai szövegnek5 — a Magyar irodalom Tersánszky-cikkelye említésre sem méltatja. S ha már az imént Szilágyi Zsófia és Benyovszky Krisztián nevét emlegettem, vetnék néhány pillantást a kötet Móricz-cikkére is. Úgy látom, hogy Gintli Tibor végső soron a Kovács Árpád-féle diszkurzív poétikai iskola felől érkező, vagy annak elméleti és gyakorlati eredményeit érvényesítő - valljuk meg, legkiválóbb — elemzőink szövegközpontú látásmódját abszolutizálja, amikor a Móricz-oeuvre politikai és etikai kritikáját végleg a marxista irodalomtörténet-íráshoz láncolja (671-672.). Noha - a Kovács-iskolához tartozó - Szilágyi Zsófia éppen a Móricz-kutatás hatására kezdte meghaladni ennek a szövegközpontú olvasásmódnak a határait, s fordult az életmű filológiai (kéziratos hagyaték) és életrajzi (napló, levelezés) kontextusai felé. S ez számos etikai, politikai és társadalomlélektani kérdés reflektálását vonta, s vélhetőleg vonja majd maga után.'1 Ha megnézzük például Móricznak a Pesti Futár című újságban, vagy még inkább a Kelet Népében publikált társadalomelméleti és közvetlenül osztályharcos cikkeit,7 rájövünk, hogy - bár egy, a mai irodalomfelfogásunkhoz és egyetemi oktatásunkhoz illő irodalomtörténet számára új távlatokat nyitó megközelítés egyedül a szövegközpontú olvasásmód lehet - a Móricz-életmü valójában nem tisztán
