Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - ARC - Duba Gyula: Még egyszer A kormányzó könyvtáráról (tanulmány Szalay Zoltánról)
Még egyszer A kormányzó könyvláráró\ 57 dezt az írások nem konkrét, társadalmi vagy szociológiai értelemben tartalmazzák, hanem áttételesen és érzékien, sejtetöen, spirituális értelemben. Mintha nem is az elkár- hozókról szólnának, hanem magáról az elkárhozásról! A létbeli hiábavalóságról és a problematikus sorsról, az életbeli értelmetlenségről. S felfedik az írónak a valósághoz való viszonyát. Figyeli a realitást, kiindul belőle, de a lehetségesről ir, a képzeletbeliről, melyet valós életerők működtetnek. A fantasztikust köldökzsinórral kötik az élethez. A történések színhelye sosem konkrét, s a szereplők, a hősök alig meghatározottak, nincs „lelkiségük”, csak tetteik. S ez a rejtett gondolatiságra utal. Mintha nem saját életet, hanem irányzatokat képviselnének. Ám maguk a tendenciák életesek. A kormányzó könyvtára című könyv írásainak térideje elvontabb, mint a Nyelvjárásé, volt. Kultúrmitológiai nevek Mardókeus, Acház, Hiszkija, Hanáni, Jaffa -, vagy csupán jelzések - Ká, Sá, Iá, és „jómagam”, Vá szerepelnek, a helyszínek - Szamária, Babilon, a Sziget, R. a város - is kigondoltak. Eleve bizonytalanná, elvonttá teszik a történéseket, mitizálják jelentésüket, értelmüket. Az írónak szüksége van rá, hogy alkotó képzelete, kalandos fantáziája megszabaduljon a tények szigorától, a valóság determinációitól és a realitás ellenőrző figyelmétől. Hogy képzeletbeli, spirituális valóságot teremthessen. Ám az élethez fűződő szálakat megőrzi - „köldökzsinór” -, a valóságtól „nem szakad el”. A különösnek tűnő történetek hátterében és a dolgok mélyén, a szövegek érzéki szövetében, gondolati összefüggéseiben, apró jegyekben és villanásnyi jelzésekben, érzésparányokban és csillámló szikrákban ott rejtőznek és láttatják magukat mindennapjaink, gondjaink és kétségeink, elbizonytalanodott hangulataink, gyakori szkepszisünk. Ahogy a míves brokáton, pompás gobelinen megsejtjük készítőjük nehéz munkájának verejtékszagát. A Montenegró függetlensége a Szigeten játszódik - három községgel a Dunán, Ácház piros 100-as Skodáját „köhögted, prüszkölted, nyihogtatja, nyüstöli” az udvaron. S a faluban szokatlan dolgok történnek, hiteles, ám furcsa események. A rejtélyes Montenegró függetlenné válása Szlovákia önállósodását juttathatja eszünkbe. A - csallóközi? - falu életében a váratlan csodák sem idegenek, Montenegró okán? A Csontok szövege akár egy mitológiai apokrif. Az elbeszélő Vá és barátai „Babilon városának szülöttei”, ám „csecsszopó” korukban Szamáriába hozták őket. Azóta mitikus romlás légkörében tengnek-lengnek, gyökértelenségben, ösztönösen és kilátástalanul, savanyú fehérbor és „a kurvánk” bűvöletében leledznek. Kallódva, naturális testiségben. Mintha a Nyelvjárás falujának durva romlását mitizálná az író. Emlékképekkel találkozunk, melyek rejtélyes módon bennünk élnek, mint egykori tapasztalataink tragikus árnyképei. Az oroszlánok tizedelte város meg a rejtélyes „vénember” brutális kasztrálása borzalmas lehetőségek látomásai. Úgy érezzük, hogy az író figyelmét az köti le, mint ábrázolhatok a megélt dolgok, megérinthető-e, érzékelhető-e a (reális) lét?! S mintha úgy vélné: aligha! A lét értelme nem kimondható! Megközelítése azonban lehetséges! Képzeletünk megjelenítheti, amit a létnek vélünk. Ám racionális gondolatmenettel nem sokra mennénk; marad (számunkra) a metaforikus megközelítés. A spirituális természetű, sejtető forma, melyben a titokzatos, a rejtélyes mellé a csoda is felsorakozik. Mint gazdag jelentésű lehetőség. Ábrázolás helyett érzékeltetés? Borges
