Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - SZEMLE - Szalay Zoltán: A gyatraság dicsérete (Veres István: Galvánelemek és akkumulátorok)
64 Szemle elevenít fel. „Ez nem mese, ilyen világ volt” - összegez egy helyütt Andor, a pesti Pillangó utcai lakótelep építkezéséről, Domos papó ötvenes évekbeli hányattatásairól szólva. Az unoka elbeszélő tőle függetlenül szeretné, hogy a „valódi dolgok kimondassanak”, hogy a családjukban „a sejtések, gyötrelmes gyanúk, elhallgatott fájdalmak spanyolfala mögül kilátsszon a valóság”. Ebben a láttatásban fő szerep juthat a formálásra és a játékra való örökölt hajlamnak: a hangütés sohasem tragikus, az öngyöt- rés, a viviszekció távol áll az emlékek keresőjétől és előadójától. Az epikumot tekintve: a szövegmagyarázat könyvében az elemző, magyarázó elem jóval csekélyebb súlyú a többinél. Az elbeszélői vagy alaki fejtegetéseknél, eszmefuttatásoknál aránytalanul lényegesebbek a külön kommentárt nem kívánó történetek, adomáknak beillő esetek, romantikus színezetű sztorik. A leírás esetében főleg a telepi környezet, a grófi és a gyári oldal megkülönböztetése, a kendergyár tárgyi világának bemutatása, és az ötvenes évektől a rendszerváltoztatásig terjedő idők változásainak érzékeltetése — a fővárosi miliő festésében több a regényes vonás, talán a főhősnek az alvilághoz, jelesül pedig egy jó útra térendő kurtizánhoz való vonzódása miatt. Vagy talán azért, ami visszatérően foglalkoztatja: önnön életében nem segít semmi; ha tud ezt-azt a családjáról, attól még nem lesz több, és nem lesz jobb. Az elbeszélésnek nem is ez a tétje: a történetek azzal és úgy kísértik, hogy a múlt faragásának örömére emlékeztetik. {Magvető, Budapest, 2011) MÁRKUS BÉLA A gyatraság dicsérete Veres Ist\’án Galvánelemek és akkumulátorok című kötetéről Charles Bukowski Ponyva című regényét a „gyatra írásnak” ajánlotta. Nem igazán nevezhető ez meglepő lépésnek egy irodalmi fenegyerektől (illetve „mocskos öregembertől”), mindenesetre egyedi módon szembesít a műfaji meghatározás kérdésével. Ha a Ponyvát a gyatra írás alapművének nevezzük (akár a céline-i gyatraság késői megfelelőjeként), a gyatra regényt akár külön műfajként is elkönyvelhetjük, ahol a „gyatra” leginkább a groteszk kései megfelelőjeként jelenik meg, s így kapcsolódik a tágabb hagyományhoz, vissza egészen Rabelais-ig. A gyatra próza nem kíván többet mutatni magáról, mint amennyi. Egy olyan nyelvet hoz működésbe, amely eléggé telített ahhoz, hogy saját magával szálljon vitába, ugyanakkor nem akar monumentális világokat építeni. Fel lehetne itt sorolni azokat a jelzőket, amelyeket az irodalomelmélet ilyenkor fel szokott: alulstilizált, roncsolt, deretorizált stb. nyelv, nem biztos azonban, hogy ezáltal közelebb jutunk a gyatra próza lényegéhez. Veres István Galvánelemek és akkumulátorok című novelláskötetét vizsgálva is kiindulhatnánk akár ezekből a könnyen bevethető fogalmakból, de közelíthetünk a kötethez azon elemeket előtérbe helyezve is, amelyek inkább egy bahtyini értelemben vett népi
