Irodalmi Szemle, 2011

2011/11 - GYERMEK, IRODALOM - Kovács Lajos: Kom-kom-komálom (tanulmány Z. Németh Istvánról)

44

Kovács Lajos

féle nyelvi ötletek jellemző sűrítménye: „Volt egyszer egy sünemény, / Igazi sün-tünemény! Egész nap csak sündörgött, / Akkor is, ha künn dörgött. / Párt keresett szüntelen, / nem is maradt süntelen” (Süni-játék).

Ezek a játékok nemritkán eufémikus groteszkbe hajlanak (Tavaszi vidámság; Nyaral a család). Izgalmas - de ritka - jelenség marad a felelgetős-párbeszédes forma, pedig figyelemre méltóan kapcsolja össze fentebbi erényeit később is ezekben a ritkaságokban a költő {Pók Ilona — későbbi kötetében az Esőjelző, még később a Sárkány riport).

A magyar vershagyományt képteremtő erővel gazdagító hangulatversei alkotják a másik út erőteljes jeleit. Eredeti sűrítmények forgatják meg metaforáit az olvasói képzeletben: „Az égen a varjak / szerteszórt mákszemek. / Óriás sítalpak / a földön a sínek” {Téli képek). Ehhez hasonló metaforasorokból teljes allegóriákat bont ki az Éjszaka vagy a Hajnalhasadás lüktető versszakaiban.

A Gyerkőce második kötetként viszonylag gyorsan követte az elsőt. Számos változás, érettebb megközelítés figyelhető meg a szerkesztésben is, az eszközök használatában is. A felnőtteknek szánt szabadabb, ezért ritmikájában „nyelvtörőbb” nagyvonalúságot egy szabályokhoz igazítottabb, „hagyományosabb” ritmuskezelés váltja fel. Zeneileg letisztultabb az összhatás, de ez nem jelent egyhangúságot: a tematika gazdagodása ugyanis a formavilág sokszínűségével is járt. A szójátékai változatlanul eredetiek {Liftballon', Macs kutya; Tűzhányó), tovább erősödik a verszáró csattanókban rejlő humor a csaliversekben, fordított világ-képekben {Április elsején; Ne adj, király, katonát). Felbukkan a kiolvasó {Hegytől vízig), az epikus töltetű portrévers {Lacifánt és a tarcipáni Marcipán; Csenevész, a merész stb.), a gyermeklogika varázslatos abszurdja (A mosoly, Csokigyár; Hétalvók országa), s talán a legfontosabb változás a mesterek tudatos kerülése, amit itt most - reményeim szerint — egyetlen szándékos megidézés hangsúlyoz: A csillaglepke dala int vissza a weöresi emlékversek {Ó, ha cinke volnék) távoli hatásának. Azt hihetnénk, búcsúintés ez.

Kevesebb újdonsággal szolgáltak ugyanakkor a továbbírt évszakversek, sőt maga az évszakváltó szerkesztési elv sem volt szerencsés választás (ismétlés). És néhány évszakvers fáradtabb is a korábbiaknál. Több viszont az ígéret és az eredetiség a Gyerkőce mindennapi tapasztalásokon nyugvó fantáziáiban.

A hosszú (nyolcévnyi) kihagyást követő Tündérvirág kevés új verssel örvendeztette meg az újdonságra vágyó olvasót. Ez meghatározza tömény értékítéletünket is. A korábbi kötetek válogatásai csekély javított (átírt) verset (inkább poént) hoztak (pl. Kesergő Tudós), megérintette közben Romhányi (Rimhányó) szele is egy ujjgyakorlat erejéig {Egy egér levele a sajthoz), Weöres pedig erőteljesen visz- szatért (Tündérvilág; A Balaton éjjel; Félálom). Ám az utóbbiak helykijelölő szerepű versek is, mert nem utánérzésként, sokkal inkább egy befejezettnek hitt költői út lehetséges továbbgondolásaiként értelmezhetőek: „Készülődik a holnap már, / fekete borostyán az est, / remeg benne a Hold, akár / egy fényes bogártest” {Bogáréj).