Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - GYERMEK, IRODALOM - Kovács Lajos: Kom-kom-komálom (tanulmány Z. Németh Istvánról)
Kom-kom-komálom 43 Ha a folyamatos jelenlét felől közelítünk, rapszodikus és egyenetlen a teljesítmény. A Hétre hét, hóra hó 1992-ben, a Gyerkőce 1996-ban, a Tündérvirág 2004- ben, a Hemperkőc 2007-ben, az Epercsutka, fagombóc 2009-ben került a könyvesboltokba. Az egyenetlenségre elsősorban az utal, hogy két kötet után nagyobb kihagyás következett, ami a gyermekköltészet elapadására - talán más fontos írói feladatokra - utal. Az utóbbi három könyv sem győz meg azonban a mondanivaló (a „mennyiség”) reneszánszáról. De utal ez az elhallgatás-visszatérés egy olyan - természetesnek mondható hullámzásra is, mely szerint a gyermekirodalom még a jelentősnek indult életművekben is biográfiai függőségü (például van-e a szerző körül valamilyen gyermekkorosztály). Az első két kötet egy költői énkeresés jegyeit mutatja. Ha most a költő felnőtteknek szánt köteteibe is belelapoznánk, fölfedeznénk számos egyezést (törekvést) a gyerekírásokkal. Z. Németh Istvánt újító szellemű szerzőként fogadta érkezését követően a kritika. S mert felnőtteknek szánt versei rendszeresebb és téma- gazdagabb kötetekkel egy folyamatosabb építkezésre mutattak, gyermekversei szinte visszhangtalanok maradtak. A „szakma” elsősorban a nem-gyerekköltőre figyelt, lévén a hangütés erőteljesebb is, elfogadottabb is a felnőtteknek szánt írásokban. Ezzel szemben a könyvkiadás s - ezzel együtt, illetve ezt inspirálva - az olvasóközönség vevő maradt arra az egyéni hangú költői világra, amelyet ez a rapszodikus megjelenés sem tudott elfeledtetni. A jellemzők majd visszatérnek, megerősödve figyelmet is keltenek a későbbiekben. Mi most mégis megállítjuk az időt a kezdet erényeinek és hiányainak elemzésével. Z. Németh „avantgárd" látásmódja ugyanis úgy tud gyökereket ereszteni, hogy részben kitaposott ösvényeken érkezik, ahol őshonos a Weöres- és Tam- kó-hatás. Két kötetnyitó verse is elődökért kiált: Manóka a Bóbita kisöccse (-húga?), az Aligalig pedig Tamkó Sirató sajátos földrajzkönyvéből kiesett lap. De ott van Nemes Nagy Ágnes is a Kom-kom-komárom meg a Kecskemekk ritmusváltó soraiban (csak itt a ritmusszabászat semmilyen szabályra nincs tekintettel), s legérzékletesebben a Holdraforgó hangulata találkozik Nemes Nagy Gondoljrám virág-vi- lágának varázslatos álomlátásával. A legsikerültebb, ugyanakkor a szerkesztésben ráncba alig szedhető, mindenfelé hámból kirúgó ötletek már mutatják egy lehetséges, de még letisztulásra váró formavilág csikóverseit. A nyelv mint játékszer az, amit Z. Németh István két úton is körbejár majd a kedvünkért. A korai kötetekben esetenként a mindenáron szócsavarások indáiban tekerőzhetiink: ilyen vers a Figyi-fagyi (már a cím is tobzódik az ikerszóteremtő szómenéstől), de a szelídebb Pillangó cím mögött is ugyanez a szándék húzódik variációs gazdagságban: pilla pille... pille pilla... pille pilla- /natok... pilla pillénél... stb. formájában. A legtalálóbb talán mégis a Szeles vers - különösen csattanós zárósoraival: „Nem szeretem szertelen, / szeles természetét.” S itt sorolni tudjuk csak a hasonló ötleteket: Ujj! Egy UFÓI; Művilág (minden későbbi kötetéből kimarad); Bolhafr, Nyiszi-nyuszi. Egy ötsorosa a Z. Németh-