Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - GYERMEK, IRODALOM - Z. Németh István: A Boszorkány, a Tündér, Királyficsúr és a többiek (mese)
Л Böszörkény, a Tünedér, Királyficsúr és a többiek 41 Királyficsúr és Hamispipőke legszívesebben táncra perdültek volna, de a tagjaikban bujkáló ólmos fáradtság miatt eszük ágában sem volt megtenni.- Feleségül kérem Hókövérkét, és végre megszűnik ez a kellemetlen varázslat.- És akkor visszaváltozhatok — mondta Hamispipőke.- És akkor én is visszaváltozhatok - ábrándozott a Királyficsúr.- És akkor ő is visszaváltozhat - gondoltak közösen Hókövérkére, aki az utóbbi időben bizony jó néhány fölösleges kilót felszedett, hogy rászolgáljon az új nevére. Meglehetősen rendben ment minden: a jóságos Tünedér megkapta a hiányzó nyolc fogát, majd adott érte az Örök Élet Tüzéből egy negyednyi lángot. Ezt óvatosan léggömbbe zárták, elvitték a rettenetesen didergő Eszkimókusok Kürályának az északi-sarki boltba, aki szó nélkül visszaváltotta az egész üveghegyet. Sőt, a lángoknak hála, mintha már nem is fázott volna annyira! Hamispipőke szokásához híven nagyot nyerített, a Királyficsúr pedig boldog mosollyal dörzsölte a markát.-Az Üveghegy eltűnt, ráadásul kaptunk érte száz csengő aranyfillért! Remélem, elégedett lesz velünk a Kétfejű Böszörkény! Csak ki kellett mondani ezt a nevet, és nagy c-mollal és h-dúrral, szárnycsapkodással és varjúkárogással megérkezett a viselője. A legcsúnyább kacagását hozta magával. Ha-hi-he-hé! Ne reménykedj, Királyficsúr! Tudhatnád, hogy egy valamire való Böszörkény sohasem lehet elégedett. Hogy is lehetne? Hiszen minden varázsereje azonnal elveszne! A Királyficsúr nem volt túlságosan meglepve. Látom, hogy most mind a két fejedet magaddal hoztad, hogy jobban tudjál gondolkodni. A Böszörkény meglebbentette varázsköpenyét. Innét pedig csakis akkor indulhatsz tovább Hócsúnyácskához, ha megküz- desz Lesi Puskával, az Orrvadásszal, aki rendszeresen átjár ide a Piroska és a farkas című meséből, hogy megkeserítse az életemet. Ekkor egy durranás hallatszott. Aztán még egy. Hűha! - kapott az orrához a Böszörkény. - Hűha, és még egyéb, fajsúlyosabb hühák egész sorozata! Ez kimondottan fájt! A harmadik találatot meg sem várva felpattant varjú vontatta seprűjére, és nagy, kénes felhők közepette eltűnt a messzeségben. A Királyficsúr akkorát nevetett, hogy még az oldala is megfájdult.- Valaki jól orron durrantotta hagymával, annyi bizonyos! Ekkor elöbújt a fa mögül az Orrvadász, visszaakasztotta a vállára hagymaköpő puskáját, majd barátságosan megveregette a Királyficsúr hátát.- Sose aggódj, barátom! Ezek a gonosz Kétfejű Böszörkények csak ebből értenek! Most pedig siessünk a kőerdő mélyére Hóköményke házához!