Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - Tőzsér Árpád: A perem és centrum identitásformái (Cselényi László, Duba Gyula, Roncsol László, Mács József egy-egy új könyvéről)
6 A perem és centrum identitásformái (Cselényi László, Duba Gyula, Koncsol László, Mács József egy-egy új könyvéről) Az 1919 után határon túlra került magyar nyelvterületek irodalma a többszörös periféria állapotába süllyedt. Míg korábban a „perem” olyan tehetségeket küldött a centrumba, mint Bornemisza Péter, Balassi Bálint, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Kassák Lajos, Arany János, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, addig 1919 után a centrum megtermékenyülése a perem által megállt. Ha néhány esetben e „megtermékenyítés” mégis tovább folytatódott (Márai Sándor, Tamási Áron stb.), az inkább kivételt erősítő szabály volt. Nincs itt most idő és hely az okok taglalására, a könyvhét kapcsán, ahol is a perem és centrum irodalma valóságosan is szorosan egymás mellett, percre a- zonos időben és térben szemlélhető, inkább azt szögezzük le, hogy a múlt század kilencvenes éveitől (az ún. kánon kritikusainak és teoretikusainak a véleményével ellentétben) a centrum is kiüresedni látszik, de legalábbis radikálisan kikerült a közélet s az átlagolvasók érdeklődéséből, s a tudományos intézetek, tanszékek belü- gyévé vált. Túlságosan jól sikerült neki (mármint a centrumnak) a szerző és a személyesség eltüntetése a műből (tudjuk, hogy Roland Barthes szerint a szerző egyre zsugorodó szobrocska az irodalom színpadának a legszélén, személyként pedig már úgymond rég meghalt), s következtében a szövegeik (a centrum íróinak a szövegei s a benne megformálódó szerzői és szerepidentitások, tisztelet persze a kevés kivételnek) jellegtelenek, összecserélhetők. A személyes identitás kérdését, amelyet a pszichológusok, filozófusok, szociológusok és egyéb szakemberek hada a mai napig sem tudott megnyugtatóan megválaszolni, a politikai és egyéb divatokra any- nyira érzékeny budapesti írók Gordiusz kardjával oldották meg, de nem úgy, mint a mondabeli király, hanem úgy, hogy önként és dalolva beledőltek. Tökéletesen eltüntették magukat, mint Wells láthatatatlan embere, azaz egy fogas ontológiai problémát úgy „oldottak meg”, hogy nem létezőnek tekintették és tekintik. S ebben az áldatlan állapotban úgy tűnik, most lenne igazán szükség arra, hogy a perem megtermékenyítse a centrumot, s vannak is jelek, miszerint az utóbbi időkben a „periféria” személyiségei-szerzői - sajnos, egyelőre csak olyan „hátulról előzve” módon, de a holokauszt, a feminizmus, a melegmozgalom irodalmáTP ff r A r I Tozser Arpád
