Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Koncsol László versei (Hajnal, Másnap, Születésnapom, 2010., Már nem vagyok..., Az vagy, örökre, Rádöbbcnés, Ballada, Istentisztelet, A pecsét)
60 Koncsol László versei Ablakom sarkig tárva. Búgnak a balkáni gerlék, öt-hat madár is hívja a társát, mint kis koromban a hársak közt Deregnyőn. Hu-húú-hu, szól mély, konok amphibrachiszuk innen is, amonnan is. Május elején még együtt hallgattuk őket, kezed a kezemben. Milyen szép ez a hajnali fuvola, súgtad. Aztán vérezni kezdtél, s már nem hallgatjuk őket. Most már csak nekem fuvoláznak a gerlék, a gilicék. Eszembe jut a gyermekként tanult ballada: „Búsan búgó bús gerlice kedves társát elvesztette. Elrepüle zöld erdőbe, - de nem szállá szép zöld ágra, hanem szállá asszú ágra. Asszú ágát kopogtatja, kedves társát siratgatja:- Társam, társam, édes társam, sohasem lesz olyan társam, mint te voltál, édes társam.” Hát ennyi! Istentisztelet Jön a 276. ének: „Egyedüli reményem, ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, magamra, ó, ne hagyj...!” Énekelem halkan, mellettem földim, gyermekkorom, diákéveim és lám, öregségem tanúja, Béres Sanyi, a vegyész. 1944 végén a nővéremmel az ő falujukba menekültünk az oroszok elől, és birkóztunk, mint két kölyökkutya. Énekelünk, és jön a harmadik szakasz: „A földön ha elvesztem szerelmem tárgyait, Maradjon meg mellettem szerelmed és a hit...” Nem bírom tovább. Ha folytatnám,
