Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Koncsol László versei (Hajnal, Másnap, Születésnapom, 2010., Már nem vagyok..., Az vagy, örökre, Rádöbbcnés, Ballada, Istentisztelet, A pecsét)
Roncsol László versei 59 Az vagy, örökre Már nem vagyok a csillagod, felelted, s ez volt utolsó válaszod nekem, kincsem, szerelmem, édes mindenem! Már az О arca ragyogott feletted, Őt láttad. Őt s az édes égi kertet, hol könnyű árnyak hívtak kedvesen minden álmodban, napközt, éjjelen: anyád, bátyád, öcséd, minden szeretted. Jött még vagy öt nap - öt nap borzalom, félig zárt szemed a semmit nézte, és sejtjeidet falta a rák-malom. Tudtam, mi vár rád. Rám a siralom. De lényegednek üdvösség a fészke, egyetlen, örökre bennem égő, hatalmas, elérhetetlen csillagom! Rádöbbenés Oldódni kezd az álmom. Szemem még zárva. Ki kellene menni, gondolom, de inkább ne, mert megzavarnálak. Átnyúlok, hogy megérintselek, mint mindig, de nincs ott a kezed. Szemhéjam folpattan, odanézek, s látom, üres az ágyad. Rádöbbenek: hisz elmentél, három hete zárták rád a koporsót. Kihűlt ágyadat simogatom meg, kezem hűvös lepedődön hagyom, és elbőgöm magam. Ballada Hajnal van. A magas ház falára, szemben, már rásüt a nap.
