Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Koncsol László versei (Hajnal, Másnap, Születésnapom, 2010., Már nem vagyok..., Az vagy, örökre, Rádöbbcnés, Ballada, Istentisztelet, A pecsét)
Roncsol László versei 57 bemajszolom a pultnál, a betegek közt. Innom kellene valamit. Föltámolygok a parkolóba, kocsiba ülök, fölhajtók az erdős völgybe, a forráshoz. Közel a völgy, talán kétezer méter a jó vizű kútfő. Inni, forrásvízre, csöndre vágyom. Magányra, Istenre vágyom. A forrás fölött leparkolok, s indulok vissza a csobogóhoz száraz szájjal. Egy idős úr ücsörög ott, mellette kerékpárja. Odaérek, köszöntőm a férfit. Föláll, fogja biciklijét és rám formed: „Tilos ide fölhajtani!” Persze, szolgálati kocsim révkomáromi rendszáma, a KN..., „Téved, uram!” - mondom nyugodtan. „Csak a hétvégeken tilos. Ott van lent az eligazító tábla.” A másik ordít: „Te kurva magyar! Ha még egyszer meglátlak itt, széthasítom azt az elkurvult magyar koponyádat!” Nyeregbe fordul, s nyomni kezdi a pedált a gerinc felé. Még ez is...! Nézem, míg a tóparti bokrok eltakarják. A nyár második napja, tegnap múlt el az első. Ma dől el, nem hiába feküdt-e hitvesem majd négy órán át a műtőasztalon. Iszom, sokat iszom, s nézem a tó lusta, kövér pontyait. Hazagurulok. Ki vagy mi vág még ma gyomorszájon? Uram! Mi ez az egész? Születésnapom, 2010. Nálad voltam az elfekvőben. Gyöngécske voltál, sétálni már nem bírtál, nem is akartál, mint még tegnap is, hogy az orvos a folyosón megdicsért, de megismertél. Volt némi hőemelkedésed, fáztál, melengettem a kezed, a lábad,
