Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (2) (Duba Gyula szépprózai munkássága)
A magyar föld és a szülőföld hűségese... (2) 45 tovább a Nagybene Istvánok is kénytelen-kelletlen beletörődtek sorsukba. Hősei tiszteletet ébresztő szereplők, akiknél a sérelmekre és a lelki görcsökre nem a „ki va- gyiság”, hanem az idő hozta meg a gyógyírt. Duba azonban nem a nosztalgia kísértéseivel nyúlt a témához, hisz ez valóban anakronizmus lenne, hanem a krónikás elmélyült felelősségével. Együttérző tisztelettel avatja múlttá ezeket az éveket, a megnyugvó emberek beletörődő, fokozatosan oldódó lelki görcseivel együtt. Nyilvánvaló az is, hogy a mai (modern) paraszti élet az ötvenes évek küzdelmeiből nőtt ki, s az új törekvéseket azok verejtéke is öntözte, akik olyan nehezen tudtak megválni egykori ön- maguktól. Ebbe a faluképbe magától értetődően beletartoznak azok az etnikai változások is, melyek a lakosságcsere kényszerével közvetlenül is érintették a dél-szlovákiai falvakat. Az idegenkedés és a szembenállás feloldásához is évek kellettek, s nem véletlen, hogy a fiatalok udvarolgatásai s a vegyes házasságok, s az emberi kapcsolatok rendeződése győzi le végül is az ellenségeskedéseket. Duba nem enged a csá-bitásnak Nagybene Péter alakja megrajzolásakor sem. A faluból, a paraszti létből kitömi kívánó fiatal sorsa kiváló alkalom volna arra, hogy felfogásában a felvilágosult, nagyratörő ifjút mutassa be, aki a regényben felvállalja az agitátor szerepét, sőt az apa-fiú konfliktussal új helyzetet is teremt. Duba azonban ellenáll a kísértésnek. A leendő tanító alakjában a tanulni vágyó, ám a falu változásaira az apja sorsán keresztül tekintő fiatal alakja bontakozik ki előttünk: ahogy az apa kényszerű felismeréseiben is ott munkál a fia jövőjéért aggódó és azt segíteni akaró szándék. Hitelesebbnek érzem ezt a képet így, mint papírmasé ellenkezőjét. Hitelesebbnek azért is, hisz a vér nem válik vízzé... Nyilvánvaló, persze az is, hogy abban az időben másfajta erők is ott voltak a faluközösség sorsának alakításában. És itt nemcsak az erőszakos helyi, vagy járási funkcionáriusokra gondolok, akikre - úgy, a- hogy Duba körüljárja - valóban inkább a kényszer, mint a meggyőzés volt a jellemző. Ez a mü tette valószínűvé azt a felismerést, hogy Duba Gyula több műfajú, de egységes szemléletű író. Alkotói műhelyének egyik meghatározó tulajdonsága, hogy benne az egyes művek minden témabeli, műfaji vagy formai eltérés mellett és ellenére egy irányba mutatnak. Mintha valamilyen belső sugallat folytán a valóság számtalan arca közül mindig ugyanazzal fordulna az író felé. A témakör, a stílusjegyek, írói technika, életrajzi mozzanatok stb. lehántható rétege alatt ott rejtőzik a müvekben az azonos rendezői elv és közös mag: egy írói alkat és egyéniség, egy meghatározó élményvilág összetéveszthetetlen jellege. Vitán felüli, hogy a faluélmény, a paraszti identitás tudatosítása, a faluközösség, a paraszti életforma és tapasztalati hagyomány élményforráskénti kiaknázása szülte életművének, a Vajúdó parasztvilág című regényének ezeket a minőségi jegyeit is. Az ösztönzők között (aligha véletlenül!) ott találjuk a kortárs magyar irodalom egyik remekét, Illyés Gyula harmincas években írt halhatatlan müvét, a Puszták népe (1936) című alkotását. Nem vitás, Duba Gyula regényes szociográfiája a lelke legmélyéről felszakadt vallomás. Ez a vallomás az egykori és fokozatosan, többnyire kívülről erőszakoltan átalakuló faluról szól, az általa hihetetlenül jól ismert világ felidézésével, melyet a gyermek- és ifjúkori emlékek révén tudott költőivé színezetten megjeleníteni. A Vajúdó parasztvilág című szociográfiai müvével Duba új csapáson indult irodalmunkban.
