Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (2) (Duba Gyula szépprózai munkássága)
42 Fonod Zoltán könyve (Megtudtam, hogy élsz). Néhány évvel később Duba Gyula Szabadesés (1969) című regényében új hőstípussal találkozhatott az olvasó, a faluról a városba került értelmiségivel, aki szülőföldjén idegenné vált, a városi élet sodrásában pedig gyökérte- lenné. Morvái az író alteregója, akárcsak később Nagybene Péter az Örvénylő idő (1982) című regényében. A regény narrátora a múlt századi realizmus gyakorlata szerint mindent tud a világról, krónikása és „megvallója” az időnek. S akárcsak Nagybene, az író is szakít a paraszti sorssal, s az értelmiségi pályán indul el egy nem látható jövő felé. Mindegy, hogy hőseit hogyan hívják, mögöttük mindig az iró, annak tapasztalata, élménye, megszenvedett igazsága áll. Nagyepikai regényei (ívnak a csukák, 1977, Örvénylő idő, 1982, Aszály, 1989) a Nagybene család életén keresztül a változó, felbomló paraszti világot idézik szemünk elé, a szlovákiai magyar falu történetét dolgozzák fel, Garam menti, füzesnyéki kiadásban. A sorsváltozás a Nagybene Péterek drámája is. Nagybene Péter édesapja a falu első gazdája, a régi paraszti világ képviselője. A föld szeretetében élt egész életen át, a történelem változásai azonban megalázzák, megrendítik. Halálával egy életforma száll a sirba, az író azonban igaz krónikásként áll mellette, mert az ő kötelessége - a számadás! A Vajúdó parasztvilág (1974) is úgy szakadt ki belőle, mintha nem is búcsúzni kellene ettől a régi, megszokott életformától, hanem csak leltárt készíteni róla. Evekkel korábban egyik „vallatója” (a fiatalon elhunyt Dusza István) egy beszélgetés során megkérdezte tőle: „A balzaci hagyományokra épülő regénytípust ...alkalmasnak látja az ellentmondásokkal terhelt, folyamataiban sokszor bonyolult és kiismerhetetlen ezredfordulós világ ábrázolására?” Duba Gyula pontos látleletet adott. „Ami az ezredforduló világirodalmának prózáját illeti, abban egyre inkább elveszti vezető helyét ez a regénytípus. A modern prózának egyik jellemzője a mítosz, mint alkotóelem... Erre már nem nagyon alkalmas a nagyrealista regény. ” E felismerésével ellentétben (melyet 1983-ban fogalmazott meg!) a későbbiekben is kitartott a korábbi módszere mellett. Egyszerűen azért, mert a „nagyepikai módszert” tartotta alkalmasnak arra, hogy „irodalmunkba bevigyük azokat az elsődleges dolgokat, amelyek egyediségünket képviselik... prózát írni nemcsak kritériumok és elvárások kérdése, hanem képességeké, a tehetségé is. Prózánk keresi azokat a jegyeket, amelyek sajátosan a mienk”— érvelt az iró egy (aNő szerkesztőségében rendezett) „kerekasztaľ’-beszélgetés során.27 Erre az új hullámra jellemző, hogy az eseményregény helyét (melyet az elbeszélés, a leírás, a cselekmény megkülönböztetett szerepe és a hangsúlyozott társadalmi mondanivaló jellemzett) átveszi a problémakereső regény. Ez utóbbi már nem törekszik epikai teljességre, nem akarja, hogy hősei cselekvése áttekinthető, logikus, összefüggő legyen. Az életszerűséget nem egynemű közegben, hanem „idegen” elemek (fikciók, elmélkedések) segítségével kívánja érzékeltetni. Az író tehát céljainak megfelelően alakítja át a regényszerkezetet, mely csapongóbb, rapszódikusabb lesz, s az idősíkok változtatásával, cserélgetésével változik a nézőpont is. Ez a kísérlet (az ábrázolás helyett!) már véleményt akar mondani az emberről, a környezetről, a világról, mindarról, ami az írói szándékkal szervesen vagy áttételesen összefügg. A kisebbségi magyar irodalom nemcsak témáiban újult meg, hanem módszerében, eszközeiben is”28
