Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (2) (Duba Gyula szépprózai munkássága)
A magyar föld és a szülőföld hűségese... (2) 37 jelentett az író számára. A telefonálás kudarca vagy a facsavar szerzésének gondja és a gázórával elkövetett csalás (sok más téma mellett!) abszurd alapötleteivel, kiváló stílus- paródiáival és a „helyzeti energiák” megidézésével (Csodálatos telefon, A facsa-var, Gázdráma) új minőséget jelentettek az író tevékenységében. Duba Gyula Főtárgyalás című írását Görömbei András a „legkitűnőbb szatírának” nevezte, azzal a megjegyzéssel, hogy e kísérletek mögött (Swiftre és Kafkára hivatkozva!) „a világirodalom iszonyú alapötleteire épített remekműveinek közelségét érezhetjük”.18 Alkotói műhelyének egyik meghatározó tulajdonsága, hogy benne az egyes művek minden témabeli, műfaji vagy formai eltérés mellett egy irányba mutatnak. Mintha valamilyen belső sugallat folytán a valóság számtalan arca közül mindig u- gyanazzal fordulna az író felé. A témakör, a stílusjegyek, írói technika, életrajzi mozzanatok stb. lehántható rétege alatt ott rejtőzik a művekben az azonos rendezői elv és a közös mag: egy sajátos írói alkat és egyéniség, és egy meghatározó élményvilág összetéveszthetetlen jegye. Indulását követően viszonylag hamar felismerte a szatirikus és humoros írások jellemzőit és a komikum jelentkezési formáit. „A nevetés és nevettetés könnyed műfaja mellett - olvashatjuk egyik kritikájában — egyre gyakrabban nyúl az ember- és jellemábrázolás mélyebb, művészi megfogalmazásának igényével áthatott eszközökhöz”, melyek (indulása éveiben!) a tehetséges novellistát és elbeszélőt ígérték.19 A hatvanas évek elejéig szinte kizárólag humoreszkeket, tréfás karcolatokat, szatirikus történeteket, irodalmi karikatúrákat irt. Feltehetően a korabeli prózairodalom hazai „kurzusa” is (nyakig a sematizmusban!) „önmegtartóztatásra” késztette. A„kulák- téma”, meg az „osztályharc” az ötvenes évek elején/ közepén (a korabeli irodalomban, a dilettáns toliforgatók révén gyakran szedte áldozatait!) akarva-akaratlan a leszámolás „műfaja” volt. Duba mértéktartó és tartózkodóan „szemérmes”, különösen az érzelmek és a „vetkőző” számok kérdésében. A pályakezdés műfajait később is művelte, hűtlen nem lett hozzájuk. Nyilvánvaló volt számára, hogy a humor és a szatíra a jövő útját e- gyengették számára, azt az utat, amikor novellistaként és prózairóként is helyt kellett állnia. A becsvágy is dolgozott benne, tudatosítva, hogy nem lelépni, vagy „menekülni” kell az adott közegből, hanem új minőséget produkálni. A nevetés és a nevettetés köny- nyed műfaja mellett egyre gyakrabban keresi az ember- és a jellemábrázolás mélyebb, művészi megfogalmazásának igényeivel alkotott eszközöket, a korhoz és a társadalomhoz kapcsolódó problémákat. Időben felismerte, hogy a művészetben a komikum azt tükrözi, ami az életben is komikus. Nyilván, a pályamódosítás szándéka mocorgott benne, amikor (főiskolásként) búcsút mondott a gépészetnek. Ha akarom, élete, megálmodott álmai, vágyai sorában talán ez volt az első csalódás és törés is, amikor elhatározta, hogy főiskolai tanulmányait abbahagyja. Vélhetően az írónak lenni vágya és álma vigasztalhatta, ez a gondolat már akkor megmozdulhatott benne, amikor feladta azt a szándékát, hogy „mérnök úrként” élje az életét. 1954-től publikált a Fáklya című havilapban, humoreszkjei, kar- colatai jelennek meg az Új Szóban is, az egyetlen magyar napilapban. A Fáklya 1955 márciusi-áprilisi száma közölte a Kacagó irodalom című paródiasorozatát pályatársairól, mellyel egyértelműen leadta a névjegyét az irodalomban.
