Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (2) (Duba Gyula szépprózai munkássága)
38 Fonod Zoltán Egyébként a Na, ki vagyok? esetében már változott az „ábra”. Míg a korábbi köteteiben a humor és ezzel a féltő szeretet a meghatározó minőség, az új kötetben az e- gyén és a társadalom gondjai kerültek előtérbe. A szeretet vezérszólamát a szatíra és a kritika meg a felháborodás és a komikum veszi át. A hiányosságok ostorozásával (ritka kivételként) a korábbi köteteiben is találkozhattunk, a bosszantó ostobaságok azonban eddig nem találták a helyüket. Már a Szemez a feleségem megjelenésekor nyilvánvalóvá vált, hogy a „nevetés és nevettetés könnyed műfaja mellett” az ember- és jellemábrázolás mélyebb, művészi megfogalmazásának az igénye is megjelent új kötetében, és ez óhatatlanul a tehetséges novellistát és elbeszélőt ígérte. Túlzás nélkül mondhatjuk, prózaíró nemzedékünk egyik legtermékenyebb és tehetséges írója Duba Gyula, a novellák erdején keresztül vágott utat a nemzetiségi lét, közelebbről az 1945 utáni évek eseményei epikus ábrázolásához. A humorista Dubára éppúgy, mint a novellistára illik a megállapítás, hogy életünk izgató, bosszantó kérdéseit tűzi tollvégre, s emberek, jellemek vizsgáznak írásaiban. (Zárójelben újra mondjuk, háromkötetnyi humoreszket írt: A nevető ember, 1959, Szemez a fele-ségem, 1961, Na, kivagyok, 1965, és Káderezés a (zseb)Pamasszuson,1979 címmel paródiái jelentek meg.) A humor és a szatíra „eszközeit” a Csillagtalan égen struccmadár (1963) című kötet novellái, elbeszélései sem nélkülözték. Jelenlétük erőteljes, és a megvalósult szándék mögött ott munkált a felismerés, a „neveltetésben” nem az elegancia, hanem az igazmondás helye és súlya a döntő. A „funkcióváltás” felismerését, jótékony hatását már a korábbi kötete, a Na, ki vagyok? is jelezte. Meg a Tükrök, illetve az Egerek és emberek is (az Irodalmi Szemle és Hét közölte ezeket az írásait) a novella irányában való elmozdulást jelezték. Ez a megállapítás érvényes a Delfinek című kötetére is (1966). A Csillagtalan égen struccmadár című kötetet a kisebbségi magyar novella jelentős állomásaként értékelte a kritika. Koncsol László A kétlelkű emberek írója című kritikája szerint „Duba egy-egy elbeszélésében szinte pszichológiai tanulmányként e- lemzi a jó és a rossz, a szerelem és a féltés, a józan ész és a romboló indulat, a felelősségérzés és nemtörődömség harcát más-más társadalmi csoportosulásokban és helyzetekben.” Koncsol László okkal és joggal írta Duba első novelláskönyvéről, hogy kötetében fellelhetők „a lélekábrázol ás elemei”. Való igaz ugyanis, hogy a kötet néhány darabja „Duba legkiforrottabb, legművészibb írásai”, melyek alapján „körvonalazhatjuk Duba írói programját: megmutatni, milyen lelki, erkölcsi és társadalmi konfliktusokba kényszerül az ember manapság”.20 Erénye a kötetnek, hogy legjobb novelláiban szinte pszichológiai tanulmányként vonultatja fel a jó és a rossz, a szerelem és a féltés, a józan ész és a romboló indulat e- seteit, társadalmi gondjait, problémáit. Lélekrajzát, morális gondjait tekintve a Tükrök című novellája az egyik legjobb, megindító erejű alkotása. Egy balesettel indul a történet s az „igazi nő” jellemzésén, megfogalmazásán keresztül mondja el egy szerelem történetét. „A legköltőibb lelkű nö is bármikor elcserél egy halhatatlan, hideg gondolatot egy múló, de forró ölelésért!”— mondja az új szerelem, minthogy „a nőt a vér szava irányítja, és nem az agysejtek”. Mint minden szerelemben, Mátrai Zsuzsa és Kádár Zoltán esetében sem „hiánycikk” a „meleg ágyból meleg ágyba” effektusa. Viszont annyi gyengédség, jóra való hajlandóság van az elbeszélésben, hogy szinte hinni sem
