Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (3) (Napló)
59 Kulcsár Ferenc Gyöngyök és göröngyök (3) (Napló) „Mózes pedig hajtá a juhokat a pusztán túl, és juta az Isten hegyéhez, Hóreb- hez. És megjelenék neki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala.” „És álmot láta Jákob. íme, egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.” Tehát Mózeshez kötődik a csipkebokor és Jákobhoz a lajtorja. Viszont egyik irodalmi folyóiratunk egyik versében ezt olvasom: „ ...lángol Jákob csipkebokra ” Egy másik versben pedig - ugyanattól a szerzőtől - ez olvasható: „Nekünk tán nincs is Mózesünk” Hát, mit mondjunk? Ne is legyen, mert e logika szerint - lángol Jákob csipkebokra - Mózes csak lajtorjáról álmodhatott, ahelyett hogy kivezette volna népét az egyiptomi szolgaságból. Különben is - és szerzőnknek nem is kellene feltételes módban mondania -, nekünk csakugyan nincsen Mózesünk, igaz, tengerünk sincs - így Istennek nincs mit megnyitnia menekülésünk számára. Különben is: ki a fene akar itt menekülni? Ezer év óta otthon vagyunk, így „áldjon vagy verjen sors keze, itt élnünk, halnunk kell”. Verset írni talán nem egyéb, mint megsejteni azt a mindennél rejtelmesebbet, hogy az Isten hasonlatosságára vagyok teremtve. S ha igen, akkor a vers Isten mosolyának a visszfénye, olyan könnyűség, amely a legnehezebb. Azt hiszem, a kolibri tollpihéje vagy a liliom kelyhének parányi porzója súlyosabb Istennél, hiszen ha nem így lenne, nem is létezhetnének. Vagyis: Isten a legkönnyebb, ezért a legnehezebb. Ha verset írok, Isten barátja vagyok. És akkor is, ha vetek, aratok, őrlök, kenyeret sütök, s azt megáldva, élek általa; hogy - mondjuk - verset írhassak, s Isten barátja lehessek. Isten világot teremtett, s ebben a világban én vagyok az ő tágassága és telítettsége. Verset írni talán annyi, mint megérinteni Istent, s halandóságomat odaszentelni a halhatatlannak.Verset írni talán nem egyéb, mint vágyni arra, hogy Isten megismertesse velem valódi, „fehér kőre felírt” nevemet.
