Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (1) (Napló)
Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (1) 55 Kiszállás után a hegyekből leáradó hűvösség megdidergetett, nemkülönben a ránk várakozó tisztek és „öregkatonák” - mazákok - üvöltözései, aminek következménye az lett, hogy valamiféle katonai alakzatba terelték a „civil bagázst”, vagyis bennünket, s elindítottak Janovice főutcáján, a dombok irányába, ahol a kaszárnyák sejtelmes körvonalai bontakoztak ki előttünk. Az út bal oldalán egy szerénynek tűnő patak, a túlpartján a domb tetején pedig egy vár, helyesebben egy várrom ékeskedett az erdő októberi foglalatában. A jobb oldalon pedig a kaszárnyák három-négy emeletes szürkésbama sorai komorlottak a magas betonkerítés védelmében. Egy porcikám sem kívánkozott ebbe a megerődített zónába! Csakhogy más irány nem létezett! Pár óra leforgása alatt, elképzelhetetlen kavargás közepette az egész „civil bagázs” beöltözött a sok irányból összehányt mundérba és elfoglalta kijelölt helyét a körletekben. Akkor és ott hamarosan az is kiderült, hogy „tankista” leszek. E tény lényegét föl se fogtam. Legnagyobb műszaki teljesítményem eddig a kerékpár láncának a kifeszítése volt, meg egy-két defektes biciklitömlő beragasztása. De ez utóbbi se járt mindig sikerrel. Igaz, apám „zetkáján” megtanultam motorbiciklit vezetni... Valójában nem is érdekeltek a gépek, következésképpen nem is foglalkoztam velük. Az írás és az irodalom töltötte ki akkor napjaimat és éjszakáimat. Ide, ebbe az „egyenvilágba” is az „összes” Adyt, József Attilát és a muszka zsebszótárat hoztam magammal, bárha halvány sejtelmem sem volt arról, hogy lesz-e időm olvasásra, írásra. Ebben a kezdeti zűrzavarban, szerencsémre, a „mazákok” között több Komárom környéki gyerek is volt, s hamarosan eligazítottak - magyarul persze - a tennivalók irányába. Volt, aki még segített is, lévén szomszéd falusi, a rengeteg erár el- pakolásában, ami ez első pillanatban maga alá temette az én civil gondolkodásomat, terveimet, elképzeléseimet hosszú-hosszú időre. Döbbenetes volt számomra ez az első találkozás a parancsra mozgó, cselekvő, lélegző - röviden: élő -, huszadik századi falanszterrel. A körlet, az ágyak, a falak sivársága, a khakiszínű félhomály, az üvöltések, és az üvöltéseket követő csend - az egyén gúzsba kötöttsége - egészen a gondolkodás teljes kiiktatásáig... Hogy része lettem egy mechanizmusnak, amely a nap huszonnégy órájában egyfolytában működik, valami felsőbb - totális - parancsoktól vezérelve, s ebben a monstrumban nincs kivétel, csak fölé- és alárendeltség. Függetlenül attól, ki áll az értelem magasabb fokán, mert a parancsot csak teljesíteni lehet - vitatni nem. Egy elbarbárult ügyeletes akár az éjszaka közepén, csupán szórakozásból, parancsba adhatja például a latrina kitakarítását... Ha kitakarítottad, utána esetleg később panaszt tehetsz, de jobb, ha nem teszel ilyen ostobaságot, mert akkor legközelebb felnyalatják veled az egészet. Védtelen vagy, kiszolgáltatott és megalázott élőlény - nem ember! Mert az újonc - a bazsant - ember voltában a hadsereg számára használhatatlan. Ezért a minden hájjal megkent „mazákoknak” - zömmel már altiszteknek - az
