Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (1) (Napló)
56 Gál Sándor első föladatuk az volt, hogy ezeket a tizenéves fiatalokat megfosszák ember voltuktól, és idomítható tömeggé változtassák. Erre egy bő hónap állt rendelkezésre. És ezt a föladatot egy hónap alatt végre is hajtották! Elképesztő volt napról napra benne lenni az idomítóketrecben, s a bőrömön, de a bőröm alatt is érezni a kényszerítő erők feszülését, amelyek fokozatosan kimossák az én önérzetét, megtörik az ellenállását, s beillesztik egy gépezet parancsot teljesítő alkatrészei közé. Napi huszonnégy órán keresztül - az alvást is beleszámolva — erről szólt az újoncok „kiképzése”. És egy hónap múlva az újonc megszűnt egyén lenni, s részévé vált annak a szerkezetnek, amelynek első és egyetlen meghatározott célja a pusztítás elsajátításában foglalható össze. Természetesen ennek a komplexumnak volt egy humán „fedőfilozófiája” is, amely abban az időben a világbéke megvédésnek folyamatosan hangoztatott frázis- dzsungelének a zúgására emlékeztetett - az imperialisták háborús terveivel szemben. Mindebből könnyen kihámozható volt, hogy az előttem lévő huszonnégy hónapban nagyon nehéz lesz valamit is megőriznem — betartanom még kevésbé - civil elszánásaimból. Ez a tény az első, ötven kilométeres éjszakai menetgyakorlat után - teljes menetfelszerelés, többszöri gázriadó stb. tapasztalatait összegezve - egyértelművé vált számomra. Ennek ellenére az eskütételt követő fél év valamivel elviselhetőbb lett, mint amire számítottam. Majdani harckocsiparancsnokként ugyanis altiszti iskolába, s nem harci alakulathoz osztottak be. Az „altisztiben” szigorú rend uralkodott, de a délelőtti foglalkozások zöme a tanteremben történt, ahol a műszaki és harcászati tudnivalókkal ismerkedtünk meg, természetesen a ránk háruló majdani feladatok szintjén, illetve szintjéig. Lényegében a zászlóalj „magasságáig” kellett ismemi az irányítást, a gépek és fegyverek használatának mikéntjét és hogyanját, körítve az akkor nagyon fontosnak vélt napi politikai és ideológiai tájékoztatásokkal... (Később erre az utóbbi „tantárgyra” fizettem rá, méghozzá alaposan. A maga helyén néhány mondatot majd idekörmölök erről a felejthetetlen morbiditásról.) Egyelőre az volt a fontos, hogy - megismerve az írott és íratlan szabályokat -némi levegőhöz és mozgástérhez jutottam, és hogy e téren belül mettől meddig mehetek el. Mert egyelőre azt tapasztaltam, hogy „koszos kapcarongyként” (špinavé onuce) röpködtünk a különböző „buzerplatzok” között. Az első felismerésem e zajlásban az volt, hogy nem szabad semmilyen módon kitűnni az átlagból. Ez a „beszürkülés” bizonyos fokú megalkuvással járt e- gyütt, amit kissé megalázónak találtam, de a gyakorlatban elkerülhetetlen volt. Aki felesleges kérdéseket tett fel, aki ellenkezett, aki lazán értelmezte a parancsok teljesítését, arra az altisztek rászálltak és nagyon megkeserítették az életét. Mondjuk a reggeli vizit alatt szétdobálták az ágyát, szekrényét, elküldték - akár harmadjára immár - borotválkozni, hideg vízben természetesen, s még ezerféle, mondhatnám hagyományos, örökölt lehetőségük volt a „bazsant” életének a megkeserítésére...
