Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MARGÓ - Mács József: Éltetőnk a zaklatás
92 Éltetőnk a zaklatás A szlovák kormány úgy kezel bennünket, mint mostoha apa a látni sem kívánt gyermekét. 1945 óta elődei politikáját folytatva azt hajtja, hogy gyermekeink nem tudnak, nem is akarnak megtanulni szlovákul, és ezáltal veszélyeztetik az ország politikusainak magyarkérdésben mindig egyakaratú, nyelvtörvénnyel többszörösen megerősített szándékát, amely szerint a magyarok közé telepedett szlovákoknak nem kell megtanulniuk magyarul. S teszi mindezt azért, hogy félelmet keltsen, és hogy soha ne kelljen bevezetnie Dél-Szlovákia hivatalaiban a szlovákra és magyarra egyformán érvényes szó- és írásbeli kétnyelvűséget. Ezért idegesítő mostanság a fiatal állam számára, hogy az Európa Tanács ilyen-olyan vizsgálódói meg-megjelennek nálunk, és a velünk szemben türelmetlen szlovákok esetleg magukról megfeledkezve durván rájuk szólnak, hogy Szlovákiában szlovákul! Lehet, az angol trónörökös sem ok nélkül hagyta ki látogatásából Pozsonyt. Hiába ad bele minden apaitanyait (Károly nem tudja, hogy csak ránk vonatkozik a nyelvi szigor), még mindig nem áll rá a szája a szlovák szavakra. Az erőszaknak meg semmi értelme. Erre ők rájöttek, bár későn, amikor gyarmatbirodalmuk szétesését már nem lehetett megakadályozni. Pedig az ő nyelvük leigázó nyelv volt, a Svatopluké meg, ki tudja, milyen, hiszen a források szerint ő nem is ismerte az ószlovák nyelvet. Ugyanolyan nehéz lehetett számára az elsajátítása, mint Fico miniszterelnöknek az ószlovákok utódnyelve, hiszen esküdni mernék rá, hogy ő sem tudja hibátlanul az anyanyelvét, vagy ahogy ő szokta felemlegetni nekünk, TÖKÉLETESEN megtanulni. Nagyon is értem Károly herceg óvatosságát (üknagyanyját tekintve neki is folyik magyar vér az ereiben), hogy nyelvismeretből semmi kedve nem volt gyenge bizonyítványt kiállítani magáról. Edzett férfiú, inkább átugrotta Szlovákiát, Varsó után megcélozva Budapestet és Prágát. Fejtágítóitól is valószínűleg azt a tanácsot kapta: „Ne álljunk meg Szlovákiában. A szlovák kormány el van foglalva a magyar iskolák tanulóival. Éjjel-nappal azon töri a fejét, hogyan »tanítsa meg« őket a nyelvészeknél is jobban szlovákul. Azt szeretné kitalálni, hogyan lehetne dupla anyanyelvűvé tenni a lusta magyar gyerekeket, mert akkor nem lenne számukra idegen nyelv a szlovák. Mindezt persze anélkül, hogy két fejük lenne meg négy fülük. Meg két gyomruk. Bár ez sem lenne szerencsés. Megterhelné a költségvetésüket!” „Ez a bajuk a magyar gyerekekkel?”- kérdezte Károly unottan a repülőgép fedélzetén. „Ennyire szeretik őket?” „Egy frászt. Idegesiti őket a magyar szó! A kormány szeretné elérni, hogy az utcán, nyilvános helyeken, de még a szüleikkel is szlovákul beszéljenek a tanulók...” „Mi haszna ebből?” „így teljesülhetne be a nemzetállami álom. Amire esetükben nem bólintottak rá nagyhatalmú elődeink.” „Kezdem érteni, amit mondasz.”
