Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Erdélyi Margit: A kortárs magyar irodalomról
76 KÖNYVRŐL KÖNYVRE m- \vL i ; *' • АР* A kortárs magyar irodalomról (Sz. Molnár Szilvia: Bevezetés a kortárs magyar irodalomba) A Hatágú Síp Alapítvány gondozásában jelent meg Sz. Molnár Szilvia Bevezetés a kortárs magyar irodalomba című könyve (Budapest, 2005). A ma irodalmáról szóló szakkönyvek mindig izgalmas szellemi kalandot jelentenek az olvasó számára, hiszen a jelenidejüség azt is jelenti, hogy szemtanúi vagyunk a műalkotások születésének, hogy kevés az időtávlat bármely merevebb ítélkezésre, s a recepciót nemigen befolyásolja a kritikák sokasága. Ha a felsoroltakat erényként szeretnénk feltüntetni, máris megjelenik bennünk a kétely: vajon az egyes/egyedi megközelítések helytállóak-e, amikor az összefüggések látásához föltétlenül egy szélesebb horizont kívántatik. Sz. Molnár Szilvia már a bevezetőjében is említést tesz arról, hogy „a kortárs irodalom irodalomtörténeti helyéről csak keveset lehet elmondani, ahhoz képest, ami az irodalomtörténet feladata lenne; meghatározni hol kezdődik, és körülbelül hol látszik a vége, kik a jelentős alkotói, és melyek a meghatározó művek”. (7.) Szerzőnk a korszak kezdetét a 60/70-es évekre teszi, merthogy ezen időszak irodalmi alkotásai több értelemben meghatározóak voltak, s a mai irodalom megítélésében gyakran alkalmazott generációs szempont szerinte fogódzó lehet abban is, hogy poétikai szempontból közös, egységes vagy éppen hasonló alkotásokat tegyenek le az asztalra. Az irodalmi hagyomány folytonosságát az irodalomtörténet kontinuitása is meglehetős rendszerességgel folytatja, persze átszűrve, megtartva a múlt értékeit, hogy általuk és velük viszonyítva is láttassa a mindennemű érdemi törekvéseket. A 60/70-es évek irodalma olyan irodalomszemléleti változást teremtett, amelyben mind a generációs, mind pedig az irodalomtörténeti korszakhatár időbeni összhangban van. Az irodalomtörténésznek nincs könnyű dolga amiatt, hogy a korszakban bőséggel termettek az irodalmi alkotások, ez esetben a lírai és epikai termésre gondolhatunk. A drámai műnem vizsgálata ugyanis - sajnálatunkra - kimaradt a könyvből. A szerző indoklása és állítása - véleményünk szerint - csupán részben helytálló, miszerint „napjainkban a színháztudomány veszi át a feladatot, hogy a dráma történetével és kritikájával foglalkozzon”.(9.) Mi úgy gondoljuk, hogy a színháztudomány az irodalomtudománytól eltérő szempontok szerint vizsgálódik, s az egyik nem helyettesítheti a másikat. Sz. Molnár Szilvia a továbbiakban bevallja, hogy csupán a példaértékű műveket veszi sorra, nem kívánja a korszak irodalmi alkotásainak teljes „listáját” nyújtani. Annál is inkább, mert az ezredfordulóhoz közeledve a történeti szempontok mellett egyre inkább érvényesül a szinkron vizsgálódás, azaz korunk aktuális kérdéseinek majd a szépirodalom formai, tematikus, irányadó jelenségeinek összevetése. Fontos tényezőnek véljük a szerző azon eljárását, miszerint külön-külön vállalja fel a lírai és
