Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Erdélyi Margit: A kortárs magyar irodalomról
KÖNYVRŐL KÖNYVRE 77 epikai normatívák változásainak leltárát, illetve hangsúlyozott szempontnak tartja az olvasó viszonyulását az egyes művekben. Vagyis azt, hogy elfogadó/értő olvasásról van-e szó, vagy éppen kalandozó tájékozódásról, illetve az éppen érvényes olvasói ízlés kielégüléséről. Az alapvetésben megkerülhetetlen a letisztulatlan kánon gondolata is, hiszen az idő s az újabb paradigmák döntenek mindig arról, hogy az adott műalkotás megmarad-e a szépirodalom tartozékaként vagy a peremre kerül, mint negatív előjelű populáris, ponyvairodalom vagy tömegkulturális jelenség. A kortárs irodalom történeti megközelítésének szempontjait nyomós érvekkel befolyásolja a korszak „befej ezetlensége”, képlékenysége, hiszen ma élő írókról, művekről kell számot adni. Nem mindegy az a tényező sem, hogy mennyire nyúlik visz- sza a kutató a megelőző korok vagy a 20. századi magyar irodalom terméséhez, hagyományához, s miképpen viszonyít e folyamatban. Ellentmondásokat rejthet a magyar behatároló jelző is, hiszen az ország határain túl is születtek kiváló alkotások a nemzetiségi, illetve az emigráns írók tollából. A szerző által érvényesített megszorító szempont e tekintetben a nyelvre s a közvetített kultúrára vonatkozik. Újszerű rálátást kíván az intermedialitás közegébe tartozó „irodalmi” anyag (a hangzó versek, a képversek, az akciók), amelyek feltűnően befolyásolják, megújítják az irodalomtörténet fogalomhasználatát. Az utóbbi időben látványos változás történt az irodalmi recepcióban az által, hogy a tiltott, elhallgatott alkotók müvei is az olvasók elé kerültek (pl. Márai, Vass). Az irodalmi cenzúra megszűnése által kiszélesedett a megjelent alkotások skálája: különféle irányzatok érvényesülnek, harmonizált művek, pályakezdők kötetei, médiasztárok könyvei, a külföldi irodalom jó vagy rossz fordításai kerülnek kiadásra - gyakorlatilag bárkinek, bármilyen témájú könyve megjelenhet. A könyvkiadás nem a kanonizációt ügyeli meg elsődlegesen, ahogy mindig is betöltötte e feladatot, hanem a tömeges piacra, az üzletre koncentrál. Ebben a helyzetben fokozottan célzatos feladata az oktatásnak, a kutatásnak, hogy az irodalmi értékeket felfedje, tudatosítsa, tanítsa; s az irodalomtudomány/a publicisztika alapvető feladata, hogy bemutassa, bírálja, harmonizálja az értékes alkotásokat. Korunkban az irodalomtörténet mellett felfokozottan funkcionál az irodalomelmélet és -kritika is. Ez utóbbiaknak szintén felelőssége, milyen kvalitású és mennyiségű szépirodalmi mű kerül be az irodalomtörténeti kánonba. A 60/70-es évek irodalmának poétikai-esztétikai értékei nem a tematika váltását, hanem a formanyelvét jelentik elsősorban. A marxista irodalomtörténet politikai-ideológiai alapon az 1945 körüli korszakot jegyzi, amely hatására a magyar irodalom negyven évig elválasztódott a kortárs európaitól. A klasszikus modernség szemlélete már kiteljesedőben volt a harmincas/negy- venes évek irodalmában, később (részben) szintén alapozta a mai kortárs irodalmat. A 60-as években enyhült a politikai nyomás, az ideológia ereje, s megváltozott az irodalomalkotás módja. A magyarországi líra mintegy lépéselőnyre tett szert az által, hogy sikerült kapcsolatot teremtenie a párizsi Magyar Műhellyel, az USA-beli Arkánummal, a vajdasági Új Symposion körével. A hivatalos irodalmi életből kiszorult írók lakásokban, kávéházakban szerveztek szellemi központokat; periodikákban, antológiákban jelenhettek meg írásaik.
