Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - TANULMÁNY - Németh Zoltán: „Péterek” nemzedéke (A posztmodern prózafordulat értelmezéséhez)
10 Németh Zoltán elbeszélései az areferenciális második posztmodem2 kialakításában játszottak döntő szerepet. Ezzel magyarázható, hogy nem véletlen az a közvélekedés, amely szerint leginkább Esterházy Péter szövegei vették ki részüket a magyar irodalom posztmodem prózafordulatából. A magyar szakirodalom ugyanis általában véve nem különít el eltérő stratégiákat a posztmodemen belül, nem differenciál, inkább a fogalom homogenizálásában érdekelt. S mivel az így megalkotott posztmodem- felfogás leginkább Esterházy Péter szövegei nyomán jött létre, a magyar szakirodalomban a neoavantgárddal dialogikus viszonyban álló második posztmodernizmus jelenik meg „a” posztmodem irodalomként. Az Esterházy-féle posztmodernizmus - korai elbeszéléskötetei, valamint a Harmonia caelesíis (2000) második része és a Javított kiadás (2002) kivételével - tehát az ún. második posztmodem prózapoétikájához sorolható. Esterházy Péter első kötete, a Fancsikó és Pinta (1976) című elbeszélésfüzér nyelvek interakciójaként jeleníti meg magát - a gyermeknyelvtől egészen a neoavantgárd szóleleményekig, de „egy új típusú epikaeszmény nem bontakozik ki a mű világában”.3 Ahogyan a Fancsikó és Pintában, úgy a Pápai vizeken ne kalózkodj!-ban (1977) is a „történetekre vagy történettöredékekre széteső grand récit a nyelvi imagináció írásformájával kerül összefüggésbe”.4 A kötet elbeszélései a pincér és a besúgó figuráját állítják az olvasó elé (ez utóbbi alaknak fontos jelentése lesz Esterházy későbbi pályáján), miközben a szövegről szóló szöveg öntükröző effektusaiban már posztmodem eljárásokkal is szembesülhetünk. Esterházy két korai kötete a korai posztmodem szövegformálás e- gyes jellegzetességeivel is szembesít, az önreflexió, a tragikus hangnemmel szakító játékosság, az identitásjáték és maszkszerűség, a nagy elbeszéléseket felváltó kis elbeszélések (petit récits), illetve a töredékszerüség említhető. Az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című Esterházy-mü a már említett prózafordulat kitüntetett darabja, a posztmodem korszakküszöb legtöbbet idézett s egyben kanonikus alkotása. A szerző monográfusa, Kulcsár Szabó Ernő egyenesen „a legújabb magyar irodalom egyik korszaknyitó alkotásának”5 tartja, mivel a regény - véleménye szerint - „a nyelvek egyenrangúsága melletti állásfoglalássá válik. Éspedig olyan állásfoglalássá, amelyik az egyenértékű nyelviségek jelentés- és világalkotó erejét fordítja szembe mindenfajta autoritativ beszéd egységes nyelvet illuzionáló hatalmával”, azaz „a Termelési-regény a nyelvek felszabadításának regénye”.6 A regény szövege két részből áll: a főszöveg és a jegyzetek elrendezése az olvasás többirányú nyitottságát, a linearitás felfüggesztését vonja maga után. A regény ugyanis olvasható hagyományos értelemben az első oldaltól az utolsóig, de olvasható a főszöveg megtörésével is, a mű végén található jegyzet-elbeszélésekkel megszakítva, ugrálva a főszöveg és a jegyzetek között. A cím az ötvenes évek jellegzetes, Szovjetunióból átvett műfajára utal, a termelési regény szocialista realista ideájára, amelyben az írók az üzemi termelés szocialista nagyszerűségét dicsőítették. Nemcsak a cím, a szöveg rejtett vagy kevésbé rejtett utalásai is - a kettős kó
