Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - Jaroslav Seifert versei (Az utak peremén, Éjjel a várban, Ének a lányokról - Pereszlényi Sándor fordításai)
I Jaroslav Seifert versei Az utak peremén A fejre sapkát, rózsát a kabátra, úgy megy a kapun ki, más rózsát visel, arra féltékeny, aki vele hál ma, hervadó illata a szívén hal el. Az út szélén sok karbantartó munkás a kavicsrakásnál; áll a fonókerék, a dal elnémul, arcát egy szép, kockás kendő takarja, s egy másik a kezét. Sírjanak a nők a konyha sarkában keserűn. S a férfi? Mi legyen vele? Holtan jön már. Már nincs sapkában, és szívén a rózsa hervadt levele. Forrón szeretett szerelem virága, úton a sírhoz, hazafelé menet, a rózsát bölcsen mint jogart használta, de mikor meghalt, kezéből kiesett. Éjjel a várban Csillagok csúcspontján, éjjel, nyár közepén, a katedrálisnál megy árnyékom meg én. Halott költők, szentek az oltárral szemben, dicsfénytől övezve, nehéz vértezetben, segítsetek nekem, hogy elénekeljem a csipkék szépségét, melyet a szobrászok vésője homokkő szemcséibe vágott a császár számára, s daloljátok velem a fájdalmat, melyet soha nem takar el a hosszú, fekete posztó, sem a selyem.
