Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - MARGÓ - Száz Pál: Ovi (2) (elbeszélés)
90 Száz Pál 10 Akkor folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Menjünk vissza a várkastélyhoz. Még ténfergett egy ideig, őgyelgett a megbomlott viszonyok között, ki erre, ki arra. Lám, nincs több várpalota; romokban minden. A kockák újra szerteszét, négyszög nélkül, mert az időközben elmászott. És időközben elmásztak a kockák is, oda minden, most újra fel kell görgetni a sziklát, fel, aztán úgyis visszagurul - mért nem mondja már senki, hogy ez a dolgok rendje? - és mit van mit tenni. De hát-tehát: menni tovább: élni élet. De jaj, pisilni kell menni, jaj ne, jaj ne, jaj de. Fú, szerencsém volt. (...) 11— 13 Hogy süthet így a napocska! - gondolta miközben indult ki a többiekkel. A tanító nénik persze akkor is azt mondták, hogy melegen kell öltözni. Kínzószép, sötétkék korai órák után irány ki, kint pedig ez a nyílt fény... úgy szóródik, mindenhol meg van bújva egy darabkája. Most pedig kirohan az egész csorda, és lete- peri. Vhááá, nyomás tepemi!(...) A lányok pimpimpárét szednek, kötögetik koszorúba. Most sok van, tele vele minden. Bolyhos és sárga, és a hüvelykujjal le lehet pattintani a fejét, és lelőni vele valakit. Ott a túlon valakik fogócskáznak. A lányok mind körben, fonnak is serényen. Hallani a harangszavat, -szavakat, idehallatszik - vagy idelátszik - a tornya, egész közel van, jön, jön, közeledik egyre, majdnem rálép a diófára, a lányok fölé hajol, sötét lesz hirtelen árnyékától, belekongat a körbe, gyűrűzik a sok lila kongás. Összeolvasztja a sok dumát, harsogást, susogást, sipákolást, belegabalyodik a boglyákba, ágakba-bogakba - mind a tizenegy. Micsoda béke, csak úgy zajlik, hullámzik, s kerül mindenki a helyére.(...) 14 Jaj, már nem is himbálódznak a füvek, nem is imbolyognak az árnyékok. Jaj de meleg lett. Gondolta Manci tokáját töriilgetve, aztán ki is mondta. Klotild e- gyetértett. Aztán ültek. Klotild rászólt Piszkavasra, mert már megint olyan volt, mint a fehér biliárdgolyó, akit azért lőttek ki, hogy egy másik biliárdgolyónak ütközzék, az meg egy következőbe, és kezdődhet a csetepaté, patáliástul - míg végül legalább egy el nem tűnik a lyukban. A két tanító néni volt csak az akadály, ők voltak a két figura a zöld mező - vagyis posztó közepén. Piszkavas célt vétett, rossznak ütközött - lefülelték. Aztán ültek tovább. Már minden pletykát megtárgyaltak, az összes kapcsot kifejtették, meghányták-vetették a stratégiákat. Na meg meleg is volt. Manci tanító néni akart neki szólni, visszaterelni, mikor látta az udvar távolában, hogy szem előtt legyen, de aztán meggondolta magát. Különben se hallaná, oda kéne menni, meg minden. Furcsa gyerek - gondolta - és még mielőtt
