Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Duba Gyula: Önmaga utókora (Tőzsér Árpád: Csatavirág. Létdalok)
Önmaga utókora 19 A költő korábbi képalkotó ereje a látvány vagy a közvetlen élmény során egy-egy tájelemet vagy helyzeti élményt néhány soros költői képpé alakított, az Érintések „tárgyverseinek” képalkotásban, paradox módon, a fogalom lesz a strukturáló erő. Már nem a közvetlen látvány vagy élmény, hanem a látvány vagy élmény szülte gondolat a vers anyaga, s rejtvényszerű absztrakció az eredménye. A vers az érzést is hordozza még, ám lírája egyre bonyolultabb: elvontan érzéki. Mintha a lét legmélyebb jelzéseit keresné a költő. Valamiféle rejtett, szellemi-gondolati tartományt, az „örök teret” (Csallóköz). Olyan formát, amely a bensőt megszüntetve őrzi meg, azaz teszi külsővé! Amelyben a költő egyre tágabb „akciórádiuszú” énje, sajátos személytelen személyessége is magára találhat! Tőzsér a formának mindig is nagy jelentőséget tulajdonít. Korai négysorosaiban még mintegy tapasztalati, érzéki a személyesség, az élmény vagy látvány közvetlen érzéseket kelt benne. Az Érintések rövid versei már általánosak, gondolatiak, elvontak, mintegy a „személytelen személyesség” megtestesítői. Ily módon - Eliot szerint - a költő „magánfájdalma” egyetemessé válhat. Ennek nyomait, persze már korai müveiben, például a Kettős űrben két ciklusában, a Vita az emlékezettel és a Választható halálban is észlelhetjük. Az érzékelés ezen bonyolult módja alkati tulajdonsága Tőzsémek. Szubjektivizmusa önmagára összpontosul, a dolgok súlyát magán méri le: egyéniségének akár szimbóluma lehetne a „választható halál” kifejezés! Szégyen című versében (s még mindig a Kettős űrben c. kötetben lapozunk!) korabeli betegségéről, lelki bajairól szól döbbenetesen, „hiába lépek / nem koppan léptem”, majd: „lefekszem, s morgóm/ meggyötört állatként/ szégyenem, gondom. ” Alighanem itt, ezekben a képekben kezdődik nála az „én kizárólagossága”, amely arra készteti, hogy benső énjéhez mérve, önmagán átszűrve, elgondolva és átérezve ítélje meg a külső jelenségeket. így lesznek a közügyek is vizsgálódása „ magánügyei ”. A „személytelen személyesség” hozadéka az is, hogy mintha kevés volna számára a való világ! A kisebbségi lét meg egyenesen szűk kelepce, amelyben a költő légszomjat érez. Kitörési lehetőség csak egy irányban, a mítoszok irányában kínálkozik. Már a Kettős űrben verseibe súlyosan benyomulnak az egyetemes kultúrjegyek. Mitikus alakok élednek meg, a költő kérdez s nem felel. Miért nem felel?! A töprengések gyötrelmesek, mert megválaszolhatatlanok: „Hol a nyelv amely / úgy ég mint húsunk / hol a szem amely / szavak nélkül lát — s hol az értelem /mely csillagfémként /más értelmet érint s új csillaggá for "(Ars poetica). Ez már a fdozófia, a gondolat erősödő vonzása, olyan korai szín, amely az Érintésekben kezd majd kikristályosodni. Értelmét pedig jellemzően a Genezis (1979) címet viselő, s újabb fordulópontot képviselő kötetben nyeri el. Ebben találkozik először nagy erővel és maradandó poétikai hitellel az emlék a tapasztalással, itt néz szembe a személyes, a történelmi és a kozmikus múlt a jelennel. A Genezis Tőzsér legszebb könyve. S nemcsak a grafikai megoldásait il
