Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csehy Zoltán: „...a kritikus, mint epigrammaköltő...” (Cselényi László A kezdet s az egész című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE 79 gyakori helykeresése, helyezkedése, végleges megformálás előtti mocorgása („korpa kapsz kopasz karok korom-dal”). A Cselényi-recepció szélsőségesnek nevezhető interpretációk sorozata: e- gyetlen példa: Pomogáts Béla monográfiája nyilván egészen más alapállásból közelítette meg az életművet, mint pl. a hermeneutikai olvasat elkészítését felvállaló Bohár András. A többi olvasat lényegében a két pólus közti oszcilláció terébe helyezendő. Kétségtelenül jelentős problémája a Cselényi-recepciónak a monumentális anyag viszonyítási pontjainak megjelölése, de ez elsősorban abból fakad, hogy az olvasatok java része hagyományosan értelemcentrikus, logikailag abszolút kontrollált szövegmegfejtésben bízik, holott a befogadói intellektuális erőfeszítések egyik alapkomponense alighanem az intermediális megközelítésben rejlik, mely képként és zeneként egyaránt megszólaltatja a „partitúrát”. Kétségtelennek látszik viszont, hogy a Cselényi-szöveg monumentális agressziója addig hatékony, míg átlényegülései során érdekelt marad a zenei egységnek tekinthető frázisok önelvüségének megőrzésében, míg ki tudja siklatni a hagyományt jelképező intertextusokat, meg tudja őrizni a palimpszeszt-technika felderítői izgalmát (mi lehet a szöveg alatt?), míg a nyelvet totális konfigurációként képes működtetni, azaz nem a kommunikatív rendeltetés, hanem a potenciális funkciók szerint (grafikai megnyilvánulásként, zenei alapegységként, grafikai tömbökbe kényszerítve, szintaxistalanítva) és főként addig, míg az irritáció, a fókuszá- latlanság közepette a nyelv asszociativitása képes viszonyítási pontok, viszonyelbeszélések kialakítására. Ilyen pontok, elbeszélések szép számmal akadnak Cse- lényi életművében: az özönvíz összekapcsolása a csallóközi árvízzel, a mitológiai és a bibliai referenciák sokasága vagy a történelem leépített nagy elbeszélésként való mozgósítása mind erre utalnak. Jelen szövegben elsősorban ilyen viszonyítási alapnak látszik pl. Dante Isteni színjátéka (és Charles Wourinen zenei Dante- értelmezése), Pound Cantói, illetve a bibliai Noé-történet. Természetesen a szöveg teste, hogy a költőt idézzük, ott van „a képzelet vasszegei közt”. A költő pozíciója (szemben a korai Cselényi-versek hivalkodó egojával) itt feloldódik az írásfolyamatban, nem ír többé, hanem „ellenír”, nincs referenciális énje, hanem „képletes szótár kettészakadt” és „meszeli tovább az eget”. Nem véletlenül emeltem ki a kötet zárlatát: részint azt próbáltam igazolni, hogy itt a legelevenebb az a kötetegészt meghatározó ficánkolás, mely a Cselényi- jelenség alaptörvénye: nincs végleges építmény, csak pillanatnyi állapot, a szöveg csak itt és most, csak nekünk létezik így, csak autentikus felmutatáspillanatok vannak. Figyelemreméltó, hogy Cselényi ezzel a fajta eljárással a számítógép kora előtt mintegy megalkotta a magyar számítógépes költészetgenerálás első jelentős eredményét, méghozzá egy totálisan konzervatív, az akkor üdvözítőnek vélt magyar- országi minták után betegesen törekvő szlovákiai magyar irodalmi közegben. A (szerencsétlen című - itt elsősorban a Derrida-ködben főcímre gondolok) záró ciklust mindenesetre azért tartom a kötet legfőbb hozadékának, mert valami
