Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - TANULMÁNY - Fried István: Imagológia - komparatisztika
Imagológia - komparasztika 43 lehet mutatni, különösen fontosnak tetszik jelenléte az iparművészeiben. Miroslav Krleža regénye félreérthetetlenül tulajdonítja az Osztrák-Magyar Monarchia „vidám apokalipszis”-ének a művészeti szemlélettel rokon életfelfogást, amelyet u- gyancsak a Hermann Brochtól származó „értékvákuum” jelöléssel szoktak illetni.18 Mindez természetesen a saját és az idegen regénybeli viszonylataira is hatással van, csakhogy a „Hassliebe” (a gyűlöletszeretet) Ady szerelmes verseiben is föl-föl- bukkanó személyiségvonása a regényből szintén visszaköszön, miként a „menthetetlen én” szintén ebben az időszakban tematizált figurája is ott érezhető a szereplők egy részének megítélésében. S bár a Zastave nem leplezi azokat a horvát-magyar (politikai és gazdasági) ellentéteket, amelyekre az apa és a fiú eltérő módon reagál, mégsem a kizárólagosság elvei szerint jár el a regényíró, az ítélkezést (nem a költői igazságszolgáltatás értelmében) átengedi szereplőinek. Már csak azért is, mert a horvát tudatú fiatalember eszmélkedésébe a magyar radikális eszmék is belejátszanak, jóllehet a politikai és gazdasági ellentétek megoldására, megnyugtató ki- egyenlítésére nincs esély. Krleža mégsem a saját és az idegen merev elhatárolásában mutatkozik érdekeltnek, elbeszélőjével és szereplőivel a saját és az idegen olyan viszonylatait mutatja be, amelyeknek révén a valóságosan létező nemzeti megosztottságon túl a megértés akarása, a „belátás” kudarca mutatható föl legnagyobb veszteségként. Jóllehet a szecesszió és a kései szimbolizmus ebben a régióban a felemás módon áttörő modernség irányzataként könyvelhető el, a Zászlók elbeszélője mégis ebből a modernségből merít erőt az elbeszéléshez, még inkább a leíráshoz. Leírásaiban roppant mennyiségű hordalékanyag fedezhető föl, a véget érni nem akaró felsorolások szinte hiánytalan leltárt készítenek arról az anyagi és szellemi kultúráról, amelyben és amelynek ellenében a regény horvát fiatalembere megéli saját nevelődésének regényét, amelyben jócskán kap helyet nemcsak az apai örökség emlékezete, hanem mindaz az idegen is, amelynek tagadása, (amelytől elfordulás) nem zárja ki „megélését”. S hogy ez az „idegen” nem azonosítható pusztán a „magyar” és/vagy az „osztrák” tényezővel, azt a Zászlók ötödik kötete igazolja vissza, a - mondjuk így - balkáni elem előtérbe kerülésével, az ú- jabb félreértések felbukkanásával. Talán ez a rövid elemzés felfoghatóvá teszi azt a munkahipotézisemet, miszerint az imagológiai vonatkozásokkal rendelkező elemzés nem kizárólag a művek „ideológiai”, eszmetörténetileg vizsgálni érdemes szintjén hozhat ismereteket, hanem egyfelől olyan komparatisztikai előfeltevéseket figyelembe véve közelíthetünk egy műhöz, amely a saját és az idegen konfrontálódását a regény szerkezeti sajátosságaként, a korábbi regényekkel vitaszövegként tudja értelmezni, másfelől viszont tovább-,,vezető” mentalitástörténeti „nyomokat” képes fölfedezni a szövegben, amely az irodalomtól különböző területeket is bevon a regény terébe. (Erre céloztam az anyagi kultúra hathatós jelenlétével, a korábban említett divat, a divatot szolgáló eszközök bevonásával, a regényben szereplő jellemek, típusok, „aktánsok” megjelenítésének módjával kapcsolatban, ha tovább következtetnék,
