Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - TANULMÁNY - Fried István: Imagológia - komparatisztika
37 TANULMÁNY FRIED ISTVÁN Imagológia - komparatisztika Az irodalom és irodalomtudomány között mindig is létezett feszültség lényegében onnan adódott, hogy valójában egzakt válaszok nemigen adhatók alapvető kérdésekre: mi az irodalom? Mi az irodalomtudomány tárgya? Illetőleg: miben kompetens az irodalomtudomány? A „szoros olvasás”-t az elemzés nélkülözhetetlen feltételének vélő elgondolás1 és (korántsem a marxista felfogás, hanem) az irodalmat tágabb, nem kizárólag művészeti kontextusában szemlélő nézet egyként úgy határozta meg magát, mint amelyet betemethetetlen szakadék választ el a másiktól, minek következtében hol a történetiség elve sérült, hol az irodalmi alkotás feloldódott (jobb esetben) az írói életrajzokban (rosszabb esetben), a társadalmi tendenciák illusztrálásában. A följebb vázolt szituációban erősen vitatottá vált az imagológia2 helye az irodalomtudományban, kiváltképpen az összehasonlító irodalomtudományban, mivel az imagológiai képzetek bemutatása során kevés szó esett, olykor egyáltalán nem esett szó arról, hogy miért nevezhető az irodalmi vizsgálódás tárgyának a másikról, az idegenről, a szomszédos népekről, illetőleg népképzetekről megformált, a leginkább színművekben és prózai alkotásokban kialakult vélemény, nézetrendszer, amely aztán visszahatott a közgondolkodásra, előítéletképpen nyilvánult meg, nem utolsósorban pedig a nemzeti irodalom (de nemcsak irodalom, hanem evvel együtt történetírás, képzőművészet és nemzeti operákként funkcionáló színpadi müvek) „inventáriumaként” szolgált.5 Másképpen úgy is fogalmazhatnók, hogy a középkori ancilla theologiae-t, netán philosophiae-t felváltotta az ancilla po- liticae nationalis (a nemzeti politika szolgálólánya). Minek következtében a célzatosan átideologizált alkotások a (nemzeti) önidentitás szolgálatában szerveződtek, másfelől viszont a kritika, az irodalomtörténet-írás az esztétikai szempont helyébe követelményként azt állította, hogy részint a nemzeti eszme éppen aktuális igényei szerint méressék meg a mü, részint olyan terminológia kerüljön forgalomba, amely az önigazolást, az önmeghatározást önelvü (irodalmi) keretben hitelesíti. Ha ezután az imagológiát ért vádakat vesszük szemügyre, aligha tagadhat- nók, hogy egy pozitivista gondolkodás illesztette be az összehasonlitó irodalomtudományba, hiszen az adathalmozó-leltározó módszer szerint elegendőnek bizonyult, hogy egy adott irodalomból összegyüjtsék és legföljebb kronológiai rendbe állítsák a másik népről, nemzetről szóló alkotásokat a közmondásoktól, a csúfoló énekektől a terjedelmesebb prózai művekig. „Ideológiai” alapozásul, és ez a XIX.
