Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - Duba Gyula: Szégyen (2) (regényrészlet)
34 Duba Gyula nincs kiút, amelyből nincs menekvés, s a fejlemények egyenesen a téboly állapota felé vezetnek. Az állandó nyugtalan várakozás irányában, melyben a képzelete veszi át öntudata helyét, izgatottan mérlegeli a következményeket. Csapdákat talál ki és a menekülés lehetőségeit keresi, iszonyú köröket képzel el, melyeken belül a Másik mozog. S a köröknek vannak pontjai és a térnek állomásai, melyek helyszínekként és lehetőségekként jellemzik a helyzet komolyságát, veszélyes pontjait, az adóhivatal lehet az első ilyen hely, ahonnan a téves adókiírást kapta. Fel kell hívnia az adóhivatalt! Érdeklődni az ügye iránt, a tévedés körülményeit illetően s néhány alkalmas kérdéssel - taktikázva, a ravasz védekezés módszerével - úgy irányítani a beszélgetést, hogy közben a hivatalnoknő eláruljon valamit a Másikról, mibenlétéről és valamit a személyéről vagy intézményes mivoltáról, talán szándékairól is, a támadás céljairól és hátteréről. S közben Morvái nem harcikedvet érze, hanem csüggedést. A demokratikus jogállam léte sem erősíti biztonságérzetét! Másnap déltájban hívja az adóhivatalt. Nem sokkal ebéd után, ilyenkor talán ejtőznek, elégedettebbek és békésebbek a hivatalnokok. Nehezen szánta rá magát a tárcsázásra, nagyon fáradtnak érzi magát. Jó lenne, ha nem lennének gondok, nyugodtan élni végre, s ha a Másik is megnyugodna, visszavonulna. Eltűnne és felszívódna a kozmikus terekben, amerre az emberi képzelet keres utakat, melyek határát kutatja, lelkesen, szívósan és oly csekély eredménnyel, hogy szinte eredménytelenül, talán ebből is valamiféle torzó lesz, amilyen az ő megszeppent képzelete... A csengetés után várt, háromszor kicsengett a készülék, majd a vonal végén felvették a kagylót.- Adóhivatal... - mondja a türelmetlen női hang.- Morvái vagyok... tévesen számították ki az adómat, helytelen adatok alapján... tisztázódott már a helyzet..? Csak tévedés volt, vagy valami más...?!- Türelem - mondja a hang - várjon kérem... - Hallja, hogy valakivel beszél, sietve tárgyal, gyors szaggatott dialógust hall, nem ért belőle semmit, csak a hangulatát véli vagy sejti... aztán a hivatalnoknő ismét vele beszél. - A körülményeket tisztázzuk, részletesen foglalkozunk vele, kivizsgáljuk... - most többet nem mondhatok... - s letette a hallgatót. Nem túl készséges, sem biztató, szűkszavú válasz. Mögötte pedig tisztázatlan, rosszindulatú bizonytalanság lappang, homály és titok, mintha valamilyen erők azon dolgoznának, hogy ne derülhessen rá fény... az adóhivatal is benne van... Az általában „józan észnek” nevezett tudatrésze sugallja, hogy ha részletesen elemzi a választ és igyekszik felfedni, mi rejtőzik mögötte, rosszul járhat. Halkan, szinte kérőén súgja ezt valami a bensőjében, s hogy képzelete akár az őrületig képes fokozni és növelni a bizonytalanságban lappangó veszélyt! Hiszen máris csaknem tébolyult gondolata támadt: ha helyzetéről és tanácstalanságáról novellát írna, talán befejezné, de alighanem beleőrülne! Olyan gondolatok kísé-
