Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - Duba Gyula: Szégyen (2) (regényrészlet)
Szégyen (2) 33 játékokat képes űzni vele, jól jön ahhoz, hogy a fokozatosan kialakuló lélektani gubancban, amely a történések hatására körülveszi és szinte shakespearei dráma- isággal érzékelteti helyzetét, hozzájáruljon ahhoz, hogy az irodalmi dramaturgia törvényei formálják gondolkodását. A bonyolult, szorongatóan tanácstalan helyzetben Kotrebáné szerepe is változik, jelentősége megnő és a rejtélyes támadó erők e- gyike, szinte mitikus értelmű összetevője lesz. Nem elég, ha azt gondolja róla, hogy rosszindulatú, primitív lény, akit legjobb elkerülni, nem venni tudomásul, semmi jelentőséget nem tulajdonítani neki. Minőségi változás történik, fenyegető természetű. Más értelmet kap a megszokott tény, hogy amikor az asszony meghallja, hogy ő jön fel a lépcsőkön, kinyitja ajtaját, kiles, gyűlölködve szembenéz vele, majd visszahúzódik és becsapja az ajtót, s az előszobában magával beszél. Egyszer olyan hangosan beszélt, hogy a becsukott ajtó ellenére hallotta és megértette. Nem sokáig kell már néznem a pofáját! Biztatta elégedetten magát Kotrebáné. Mire célozhat? Kérdezte magától Morvái. S a regényben, mely Morváiról szól, a történetben, melyet megél, az asszony a gonoszság megtestesítőjeként kap helyet. Egy büzbombával él egy házban, irracionálisán természetes közösségben! Fel kell oldania ezt a tűrhetetlen helyzetet. És felvillant benne a zsigeri késztetés, a közelgő villamos hatására keletkezett ötlet a megállónál, amikor már a keze is megmozdult, hogy az ismeretlen fiatalembert a sínekre lökje, hasonló késztetést érzett, hogy Kotrebánét kiiktassa életéből. Tűrhetetlen a jelenléte, annak ellenére, hogy nincsenek köztük jelenetek. Már az emlékeiben is tűrhetetlen, mert megalázó. Önmagáért való gyűlölete ragacsos közegként terjeng a házban, megüli a lépcsőházat és a pincébe is lekúszik, az utcára is kicsap, megfertőzi a levegőt, fojtogatja és megalázza, gyötrően megalázza a jelenléte, s hogy nem tehet ellene semmit. Belső szükséglete, hogy gyűlöljön... valamilyen komoly lépést kell tenni ellene! Ajtaja elé érve hallotta, hogy cseng a telefonja, kényelmesen ajtót nyitott, nem sietett a kulcsokkal, három zárat kell kinyitnia, a telefon kitartóan csengetett, s tudta, hogy megvárja őt. S amikor az előszobába lépett, felvette a kagylót és hallózva beleszólt, ismét a távolságok halk finom zúgását hallotta, majd a vonal végén apró kattanással letették a kagylót. Persze, gondolta magában, nem a boszorka a fő veszély, hanem a Másik! Valahol mozgolódik, bizonyára tervez és taktikázik, ki tudja, ki ő, mit akar és mikor csap le rám?! Átgondolja helyzetét, nem rózsás! Az illető birtokolja a nevét, be- gyűjthette adatait, talán már különféle okmányokat és igazolványokat szerzett, melyek rá vonatkoznak, mindenféle helyzetben helyettesítheti őt, bárhol és bármikor felléphet a nevében, immár tökéletes hasonmása s ezt bizonyítani tudja! Nem Goljadkin úr értelmében hasonmása, Dosztojevszkij hőse csak képzeli a másik énjét, de az ő Másikja létezik, valahol a közelében van, a városban él, hírt adott magáról, s bár még nem fenyegeti, ez csak idő kérdése lehet. A Másik sosem jóhiszemű, nem nagyvonalú emberbarát, céljai vannak, mindig akar valamit, ami kellemetlen, gyakran veszélyes vagy éppen megsemmisítő. Olyan helyzetbe hozhatja, melyből
