Irodalmi Szemle, 2010

2010/4 - Duba Gyula: Szégyen (2) (regényrészlet)

Szégyen (2) 27 melegének szaga. Taszító, mint a trágyaszag, biológiai természetű, elemi ösztö- nösség és primitívség nyomasztó illata, indulat és szenvedély szaga, gondolja Mor­vái. Egy ideje nem érezte, most újra érzi. Alulról jön, s tudja honnan! Ha Kotrebáné kinyitja ablakát, lakása sajátos bűzei kiszabadulnak és felfelé emelkednek, felszáll- nak és a friss levegőben kábítóan hatnak. Bizonytalan eredetű konyhaszag és a zsú­foltság illatának keveréke, benne mintegy testiség és lelki ápolatlanság bűze, az asz- szony ablakot nyitott. Morvái becsukja a magáét, íróasztalhoz ül. Tiszta papírt fűz a gépbe, megigazítja; fontos pillanat s a rend igénye - minden kéziratát ezzel kezdi -, a bal sarokba felirja a nevét. Néhányszor elismétli magában a tervezett címet, latolgat, íz­lelgeti, hogyan hangzik, majd az eredetinél marad s a papír közepére kopogja: Esszé az Időről. Egy pillanatra eszébe ötlött, hogy talán nem kellene nagybetűvel írni. Méltán értékeli kiemelve egyedüliségét vagy elég lenne kisbetűvel is: idő?! Aztán hagyta, a téma súlya és lényege amúgy is írás közben formálódik. Mintegy meg kell teremteni a témát, elképzelésből megalkotni, ködös sejtésből egzisztenciává emel­ni, szellemi esetlegességét mintegy anyaggá változtatni. Maradjon tehát: az Időről! Aztán bámulta a papírt, vizsgálta a zöld billentyűkön a fehér betűket, elolvasta gépe firmanevét: Consul. Hátradőlt karosszékében és körülnézett, bútorok, képek, könyvek a polcokon, s várta a gondolatokat az Időről, hogy leírhassa az első monda­tot. Eszébe jutott, hogy az írók általában szeretik az írást szent révületnek, hagymá- zos küzdelemnek, észbontó vágtának beállítani, fiatal költők titokzatos varázslat­nak, melynek során a vers, a szöveg dühödt erővel megragadja és iszonyú szenvedéllyel kényszerítve őket munkára: megíratja velük - önmagukat! Gyakran azonban, s különösen az írás kezdete kicsinyes küszködés, sajnálatra méltó vonaglás vagy nevetséges ügyködés, hogy leírjuk az első mondatot s utána következzen a második! A komponálás műalkotást jelent, melynek formája van! S a formán belül részek, valóságelemek, összefüggések. A valóság is komponál - Karinthy - s ez azt jelenti, hogy valamiféle természetes esztétikai törvények, netán kozmikus dramaturgia szerint rendezi meg a valóság színpadán játszódó darab - az élet - felvonásait és jeleneteit. Alighanem Morvái körül is ez történik, mielőtt eszé­be jutott volna és leírja esszéje első mondatát, a kezdőmondatot, mely leüti az alaphangot, csengettek! Szinte megkönnyebbülten kelt fel, az előszobába sietett és ajtót nyitott. A folyosón erős testalkatú, magas termetű fiatal férfi áll, verőlegény típus is lehetne, ha nem lenne eleve értelmiségi kinézésű.- Tehát ön az...?! - kérdi nyugodtan és Morvái nevét mondja.- Én vagyok... - válaszolja nyugodtan, gyanútlanul.- Én az állami végrehajtó társaság hivatalos végrehajtója vagyok... nevem Mirko Jánošík! Tartozások behajtásának a jogi ügyintézésével foglalkozom...- Derék munka... - nézi őt elismerően -, tessék... mit óhajt...?!-Az ön vállalata... pontosabban a Korlátolt Felelősségű Társaság, melynek

Next

/
Oldalképek
Tartalom