Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Rácz Vince: A csodába a hétköznapokkal! (Szerb Antal szépírói és értekező munkásságának kapcsolódási pontjai, tanulmány)
55 RÁCZ VINCE A csodába a hétköznapokkal! (Szerb Antal szépírói és értekező munkásságának kapcsolódási pontjai) Szerb a csodát avatja a regény műfajának alapvonásává.' A csoda, a benne rejlő lázadás a hétköznapok ellen akár a Szerb Antal-i életmű mottója is lehetne, benne ragadható meg leginkább elméleti és költői pillanata. Ahogy elméleti munkásságában észember létére az ösztönnel kacérkodik, ahogy az intellektus önként vállalt diktatúrájában az ösztönösségről szövögeti álmait, ahogy a szakadatlan önkontroll állapotában a vágy utáni vágyról értekezik, úgy kerülgeti a csodát szép- irodalmi életművében. A viszonya a rendkívülihez kettős: nosztalgikusan vágyik rá, illetve ironikusan elutasítja. Ennek az ambivalenciának adnak hangot novellái és regényei, és ez mélyül elméletté rendhagyó regény történetében. Novelláinak visszatérő hőse a sete-suta bölcsész, aki minduntalan valamiféle csodára vár. Lelkében révész valóság és álom között, testi valóságában a könyvtár lakója, könyveket búvárló örök kamasz. A tartalmi ismertetés nem célunk, éppen ezért csak a jelzés szintjén említjük meg novelláinak néhány tartalmi vonatkozását, illetve motívumát. A Szerelem a palackban elsőként kísérti meg a csodát. Lancelot ragaszkodik a vágyakozáshoz, minden gyötrelme ellenére is élhetőbb számára a sóvárgással teli lét, mint a valóság, melyben ismeretlen a vágyakozás, így a gyötrelem is. Az álmodozás az élet megédesítője, mondhatnánk némi keresettséggel. Az örök bölcsész alakja a St. Cloudban, egy kerti ünnepélyen című novellában tűnik fel első alkalommal. A hős egy tünékeny álmot ringatva a vaskos valóságot öleli, hogy végül csömörrel forduljon el a hétköznaptól az álom felé. Gondolatok a könyvtárban - a fdoszt újra megkísérti a csoda, de nincs bátorsága, hogy elmerüljön benne. A hétköznap megszokott közege ismerősebb számára, a vágyott, de ismeretlen csoda hiába illeged magát előtte. Madelon, az eb - hőse olyannyira vágyik a csodára, hogy figyelme elfedi önnön tárgyát, a fától nem látja az erdőt. A csoda megtéveszti, egészen hétköznapinak tűnik fel előtte, vágyakozásában semmi sem zavarhatja meg, paradox módon még vágyakozásának tárgya sem. Mintha ösztöne arra biztatná, hallgasson az eszére, az eszével pedig mintha az ösztönösség után sóvárogna. Ez a kettősség, ha tetszik, köztesség, feloldódás és vágyódás pólusai közt, Szerb szépírói habitusának is lényegi eleme. Eszével a szív írója akar lenni, de szíve az eszéé. Amint Babits Mihály is az angol költészetben ismert önnön lelki tájára, mint sajátos mezsgyére a franciás evilágiság és a németes sejtelmesség, másvilágiság határszéli tartományai közt, Szerb lélektája szintén a faerievel, a tündérvilággal, a középső országgal rokon, ahol a csodák szépek és szelídek: Athén erdejében, Pros- pero varázsszigetén. Elmerülés és menekülés, ez szépirodalmi életművének gyámköve, játék a csodával. Novelláiban a csodás elem hétköznapi események arcát ölti magára és korántsem lepleződik le minden alkalommal. Ha mégis, elillan vagy
